A megújuló energiaforrások potenciálja Magyarországon

 

Varga Marcell írása

Az utóbbi évben fokozódott a nyomás az Európai Unió államain az energiamixük kizöldítése és még inkább az orosz fosszilis energiahordozókról történő leválás és ezáltal az Oroszországtól való politikai-gazdasági függés csökkentése tekintetében. A háború kitörése pillanatában (sőt, már jóval előtte) nyilvánvalóvá vált, hogy az állami Gazprom gázipari vállalat nem csak piacgazdasági szereplő, ami keményvalutabefolyást, valamint profittermelést céloz, a Kreml geopolitikai nyomásgyakorlásra és befolyásterjesztésre is előszeretettel alkalmazza a mára már köznyelvben is elterjedt „gázfegyvert”. Gondoljunk csak 2014-re, amikor az Oroszország felé forduló Viktor Janukovics ukrán elnök leváltását követően Vlagyimir Putyin Ukrajnát és Európát is az ukrán tranzit elzárásával zsarolta, vagy épp a 2022-es kínálatszűkítéssel végrehajtott ár növelésre, mellyel a fokozódó szankciós nyomást és az Ukrajnának nyújtott segítségnyújtást kívánta megtorolni az EU-n.

Európa államai részben közös, Uniós közreműködéssel felrajzolt, részben pedig nemzetállami szintű fejlesztéseket terveznek és hajtanak végre már évtizedek óta, mely folyamatnak egyik legfontosabb eleme a diverzifikáció mellett, mely az egy kiszolgálótól történő függést hivatott csökkenteni, a megújuló energiaforrásokra történő áttérés. Az általános Uniós iránycélok meghatározása során természetesen figyelembe vették a tagállamok gazdasági, pénzügyi és földrajzi lehetőségeit és adottságait is, így például a közép -kelet európai régióban elhelyezkedő V4 országok 2020-ra és 2030-ra meghatározott célaránya megújulók tekintetében jóval alacsonyabb, mint az EU legnagyobb gazdaságával rendelkező Németországé.

Hazánkban a legnagyobb energiafogyasztó az ipar 37%-os részesedéssel, mely arány az elkövetkezendő években, a Magyarországra érkező nagyberuházások természetét figyelembe véve tovább fog nőni. Az ipart a közlekedés (28%), majd a lakossági fogyasztás (23%) követi, végül a kereskedelem és közszolgáltatások, utolsóként pedig a mezőgazdaság és erdészet.

De miből fedezi Magyarország az energiaszükségletét? A magyar energiamixben a fosszilis energiahordozók (szén, kőolaj, földgáz) aránya több, mint 78%-ot tesz ki, míg a nukleáris energia mindössze 2,5%-ot, a megújuló energiaforrások pedig több, mint 19%-ot. Ezen megújulók arányának növelése a cél az Unió egészének, illetve a nemzetállamok gazdaságainak fogyasztásában is.

A jelenlegi koncepció szerint a magyar fogyasztást 2030-ra 21%-ban kellene megújuló energiaforrásokból fedezni, ez az arány hasonló a V4 többi országának előírt szinthez, hiszen a masszív ipari termelőkapacitással rendelkező Lengyelországban és Csehországban 23%, illetve 22%, Szlovákiában pedig 19,2%.

Felmerülhet a kérdés, hogy mi a probléma a fosszilis energiahordozókkal, valamint a nukleáris energiával.

A jelenleg leginkább elterjedt, magas energiakoncentrációval rendelkező fosszilis energiahordozók, azaz a kőolaj és a földgáz jellemzően földrajzilag kis területen koncentrálódnak, mely egy, vagy legfeljebb néhány szomszédos állam területén helyezkedik el (OPEC, Oroszország), ezzel behozhatatlan előnybe hozva őket az országok közötti versenyben, mely egyenlőtlenség a világ növekvő energiaéhségével tovább szélesedik. Emellett ezen államok (gyakran nevezzük őket „petro state”-nek, azaz „olaj állam”-nak), politikai berendezkedésére jellemző, hogy a politikai-vagyoni-társadalmi megoszlás és berendezkedés rendkívül egyenlőtlen, mivel egy szűk elit tartja markában a kőolaj és földgáz készleteket (erre a legjobb példa Szaúd-Arábia, mely a mai napig monarchia a kőolajnak köszönhetően, a szaúdi királyi család pedig a világ leggazdagabbjai és legbefolyásosabbai közé tartozik). Ez részben annak köszönhető, hogy a szénnel ellentétben, melynek kitermeléséhez rendkívül sok humánerőforrásra van szükség, a kőolaj és földgáz kinyerése sokkal inkább infrastruktúra igényes (kutak, finomítók, vezetékek), tehát a tőkekoncentráció fontosabb a munkások számánál. Ez már középtávon is a jóléti állam leépüléséhez és a globális társadalmi egyenlőtlenségek megnövekedéséhez vezetett, hiszen a munkások érdekérvényesítő képessége komoly zuhanásba kezdett, nem beszélve ezekben az országokban az emberi jogok nemzetállami jogrendszerbe történő implementációjának igen alacsony szintjéről.

Mint már korábban felmerült, a társadalmi egyenlőtlenségek mellett az olajban és gázban gazdag mezőkkel rendelkező országok szemérmetlenül használják geopolitikai céljaik elérésére is ezeket a világ számára esszenciális exportcikkeket. Akár zsarolásról, akár egy ország, vagy szövetségi rendszer gazdaságának megbénításáról, vagy csak a profitnövelésről van szó, a kőolajexportőr országok rendszeresen és teljesen nyíltan játszanak össze és kartelleznek. Ezen ármanipulációk következményei nem ritkán olyan súlyúak voltak, mint az 1973-as olajárrobbanás, melyet követően elkezdődtek a keleti blokk összeroppanásához vezető folyamatok is.

Ezen attribútumaik fényében kijelenthetjük, hogy a kőolaj és a földgáz, bár kulcsfontosságúak voltak a gazdasági és technológiai fejlődés szempontjából, egyértelműen antidemokratikus és polarizáló hatásuk van a bolygó társadalmainak tekintetében, minden földrészen.

Ha ez nem lenne elég, ezen fosszilisek kitermelése, szállítása és hasznosítása, a növekvő energiaigénnyel karöltve olyan környezetterhelést jelent, mely csak úgy, mint a különböző mikroklímákra, a bolygó teljes ökoszisztémájára is szélsőségesen destruktív hatással van. Az elégetésük során felszabaduló üvegházhatású gázok (CO2) felhevítik a légkört, mely az évmilliók óta egyenletesen működő légköri és ezáltal tengeri áramlások tönkretételén kívül az egyes régiók éghajlatát is radikálisan megváltoztatja, ez pedig évtizedeken belül soha nem látott élelmiszer, víz és egyéb nélkülözhetetlen erőforrások hiányához vezethet a Föld minden pontján. Az éghajlatváltozás fő felelősei az energiatermelés és a közlekedés, jelenleg együttesen az antropogén üvegházhatású gázkibocsátás 39%-át adják.

Az atomenergia hasonló problémákkal néz szembe, mind a fenntarthatóság, mind társadalomszervezési és biztonsági kockázatok tekintetében. A világ a könnyen hozzáférhető uránérc készleteit, mely hasadóanyag a reaktorok „fűtőanyagaként” szolgál, már szinte teljesen kimerítette, így a hamarosan minden egységnyi nukleáris erőművekben megtermelt energia egyre drágábbá válik. Ezen nyersanyag szintén nem lelhető fel a világ minden pontján, így hasonló aggályok merülnek fel esetében, mint a kőolaj-földgáz páros tekintetében. Az erőművek építése és működtetése rendkívül összetett, csak néhány konglomerátum képes rá az egész világon, ezek gyakran tagadhatatlan állami befolyás alatt állnak (pl. a Roszatom a világ legnagyobb atomenergiai vállalata, orosz állami cég), így szintén felmerülnek geostratégiai és energiabiztonsági kockázatok.

Ezen felül a nukleáris energia termelésére szolgáló erőművek tervezése és kivitelezése kimagasló költségekkel jár, mely igen körültekintő közgazdasági és energetikai tervezés mellett sem iktatja ki a szerencse és a geopolitikai érdekek faktorait, végképp kockáztatva a megtérülést és a versenyképességet. Példáért sem kell messze tekintenünk, hiszen a „Paks 2” projekt, mely erős törésvonalképző kérdés volt a magyar társadalomban, részben ilyen aggályoknak köszönhetően váltott ki tiltakozásokat országszerte, a tagadhatatlan orosz befolyásnövekedés mellett.

Emellett egy reaktor megépítése szintén komoly környezetterhelést jelent a helyi ökoszisztéma egészére, hiszen az erőmű dimenziói mellett a reaktor hűtése állandó hőszennyezést képez, mely például Paks esetében a Duna élővilágát károsítja, nem beszélve a civilizációnkon túlmutató ideig veszélyesen sugárzó radioaktív hulladékról.

Végül, természetesen ki kell emelnünk a közvélemény által legaggályosabbnak tekintett baleseteket (Csernobil, Fukushima), melyek mementóként kísértik a nukleáris energia hasznosítását.

Ezek a tényezők együttesen a geopolitikai helyzet változásával és az egypólusú világ felbomlásának kezdetével egyre sürgetőbb kérdéssé teszik az Európai Unió számára a megújuló energiaforrásokra történő átállást, ha szeretné megtartani pozícióját globális gazdasági- és katonai erőközpontként a világban.

Ezen aggasztó tendenciák fényében született meg az EU-ban a gazdaságok és energetikai rendszerek kizöldítésének és megújuló energiaforrásokra történő támaszkodásának elhatározása.

A karbonsemleges energiatermelés az elkövetkező évek egyik legnagyobb kihívása. Az EU 2018-as irányelve alapján az Unió teljes energiafogyasztásának legalább 32%-át megújuló energiaforrásokból kell fedezni, a szén-dioxid kibocsátást, az energiahatékonyság növelésével együtt, 2030-ig 40%-kal kell csökkenteni az 1990-es állapothoz képest, 2020-ban ezt a direktívát növelték meg 55%-ra.

Ezen belül minden államnak saját energiastratégiát kell kidolgoznia, melyet hazánk is megtett, az ITM által kiadott Nemzeti Energiastratégiában a kormány 40%-os üvegházhatású gázkibocsátás csökkenést irányzott előre.

A Klíma- és Természetvédelmi Akcióterv alapján Magyarország villamosenergiatermelése 2030-ra 90%-ban karbonsemleges lesz, a napelemek kapacitását 6 400 MW-ra szeretnék növelni, ez a jelenlegi paksi teljesítmény háromszorosának feleltethető meg, a 2040-es cél pedig a 12 000 MW lenne. Ebből kitűnik, hogy a magyar energiapolitika elsősorban a napelemes kapacitások fejlesztésére helyezi a hangsúlyt, ám a termelés időjárásfüggése mindenképp komoly kockázatokat hordoz magában (a napelemek a nyári napfordulókor kb. kétszer annyi energiát képesek termelni, mint a téli napfordulókor, felhős időben pedig a napos időben termelt teljesítmény néhány századára is visszaeshet). Ahogy az időjárásfüggő energiaforrások részaránya emelkedik, úgy kell gondoskodni alacsony kihasználtságú tartalékerőművekről, ezek hazánk energiastratégiáját figyelembevéve leginkább földgáz alapú erőművek, hiszen könnyen előfordulhat, hogy az időjárás kedvezőtlen alakulása mellett is magas lesz a fogyasztás szintje, melyet ezen erőművek termelésének növelésével lehet kiszolgálni. Ezen felül fontos gondoskodni az energia tárolásáról, mivel, ha az energiatermelés meghaladja a felhasználást, a felesleget exportálni, vagy tárolni kell, vagy a termelőkapacitást csökkenteni. Ám mivel a környező országokban is jelentős növekedésre lehet számítani a napelemes kapacitásokban, az export és a termeléskiesés várhatóan hasonló mértékű pénzügyi veszteséget jelent, az időjárásfüggők diverzifikációja mellett így az energia tárolása tűnik a legkézenfekvőbb megoldásnak.

Ez az irányvonal hazánkban is igen hangsúlyosan kéne, hogy érvényesüljön, bár tagadhatatlan hátrányból indulunk.

2010-ben a megújuló energiaforrások 83%-át a biomassza tette ki, mely karbonsemlegességi szempontból igen aggasztó mutató, hiszen nem csak, hogy nem feltétel nélküli megújuló, mint a nap-, vagy a szélenergia, de az energiaültetvények felelőtlen létrehozása és menedzsmentje komoly környezeti károkhoz vezethetnek.

Na de lássuk, milyen lehetőségek állnak hazánk előtt a megújulók tekintetében.

Magyarország éghajlatát tekintve a legkézenfekvőbb megújuló energiaforrás a napelemes termelés. A napelemes rendszerek termelése télen 7-8, nyáron 11-12 órára korlátozódik, éves bontásban ez az alábbiak szerint alakul.

Forrás: Pénzügyi Szemle, 2022/3.

 

Egy naperőmű költségeiben az alábbi fő elemekkel számolhatunk:

- Napelempanel

- Tartószerkezet

- Inverter (az energia hálózatra táplálását szolgálja)

- Csatlakozási költségek

- Földterület

- Építmények, kerítés

A csupasz naperőmű bekerülési költsége kb. 540-600€/kWp. Ehhez adódnak az egyéb költségek, mint a telepítés, területbérlés, útépítés stb, mely erőművi méretben összesen kb 700-850€/kW-ot tesz ki. Természetesen, mint minden más megújulónál, jelentős mértékű amortizációs költséggel is érdemes számolni, hiszen ezen technológia által használt anyagok energiatermelés közben elhasználódnak, újra hasznosításuk még csak kis mértékben megoldott.

A naperőművek építését és fejlesztését tovább nehezíti, hogy egyre fogynak az alkalmas területek, hiszen nem csak időjárás és a hozzáférhetőséget biztosító infrastruktúra, de az energiát felvevő távvezeték is kritikus fontosságú (ennek távolsága jellemzően nem haladja meg az 1 km-t), így az ideális területek száma tovább csökken. Ennek köszönhető, hogy a kapacitáskihasználási arányt növelni tudó megoldások egyre jobban elterjednek, az ilyen megoldások hozama akár 60%-kal is nőhet azonos teljesítmény mellett. Ilyenek a napelemek számának növelése mellett a K-NY-i irányú elrendezés és a napkövetés. Ezek persze többletköltségekkel járnak mind a felhasznált eszközök, mind a karbantartás tekintetében, ugyanakkor a többlethozam mellett a termelés időbeni megoszlása is optimálisabb lehet, valamint ideálisabbak lehetnek olyan területeken, ahol a csatlakoztatható csúcsteljesítmény korlátozott.

Napelemes termelésnél további költségként lép fel a nem időjárásfüggő erőművek fenntartása, melyek átlagos kihasználtságának alacsony szintje növeli a termelt áram fajlagos költségét, valamint, mivel hazánk tekintetében ez jobbára gázerőműkapacitásokat jelent, az egységnyi megtermelt energia üvegházhatású gáz kibocsátását is.

Szélenergia tekintetében igencsak le vagyunk maradva, hiszen a jogi korlátozások miatt hazánkban 2010 óta nem adtak át szélenergia-termelő egységet. Nemzetközi és európai viszonylatban hatalmasat ugrott a kapacitáskihasználás, ami mögött főként a turbinák dimenzióinak növelése áll, a lapátátmérők növelése (2010: 80 m, 2020: 120 m), valamint a turbinák magasságának növelése (2010: 120 m, 2020: 200 m). További kritikaként merült fel a szabályozhatóság hiánya, melyet a modern, viharvédelemmel ellátott turbinák már képesek kiküszöbölni a lapátok ideálistól eltérő helyzetbe fordításával.

Hazánkban a szélenergia kW-onkénti bekerülési költsége (1300€/kW) jóval magasabb a nyugati átlagnál, ugyanakkor a tapasztalatok szerint a szélerőművek inkább a téli időszakban aktívak, így valamelyest ellensúlyozhatnák a napelemes termelés évszakfüggő változásait. Amennyiben később kiderül, hogy a kapacitáskihasználás tovább növelhető, a szélerőmű telepítés gazdaságilag megtérülő beruházássá válhat, úgy növelve a megújuló termelés részarányát, hogy a ritka egyidejű termelés miatt nem súlyosbítja a hálózatterhelési problémákat.

 Magyarország helyzete geotermikus energiatermelés szempontjából jónak mondható. Bár legkézzelfoghatóbb bizonyítéka ennek a termálfürdők száma és magas minősége, hazánk a fűtési célú hasznosításban is élen jár Európában, Izland és Franciaország után a 3. helyen állunk.

Világszerte a geotermikus erőműveknek két fajtája terjedt el. A gőztermelő erőmű esetén a kinyert víz olyan forró (legalább 190 Celsius), hogy lehetségessé válik a turbinákra történő közvetlen rávezetése. Azonban hazánkban ilyen hőmérséklet és nyomás eléréséhez 3-4 km mélységből kellene kinyerni a vizet, mely fúrások akár 3-5 milliárd forintos költséggel is járhatnak. Ezen felül ilyen mélységben a fúrás sikeressége is kiemelt kockázatot jelent, hiszen számos próbafúrásra és megfelelő mennyiségű vízutánpótlásra van szükség.

Kisebb hőmérsékletű (120 Celsius) források esetén alkalmazzák a hőcserélős erőműveket, melyek, bár alacsonyabb hatásfokkal bírnak, károsanyag kibocsájtásuk is kevesebb és több helyen lehetséges az alkalmazásuk, hiszen általában maximum 2 km mély fúrások is elegendőek a működtetésükhöz.

Magyarországon a geotermikus energiával létrehozott áram bekerülési költsége 4000-6000€/kWp körül mozog, mely önmagában még nem gördítene akadályt az erőművek építése elé, de a fúrás sikeressége, a kinyerhető vízhozam és a vízhőmérséklet körülötti bizonytalanság igen kockázatos befektetéssé teszi.

Az egyetlen Magyarországon üzemelő villamosenergiát termelő geotermikus (hőcserélős) erőmű a turai, melynek összeköltsége kb. 5,5 milliárd forintot tett ki, kapacitása kb. 2,7 MW, azaz nagyjából 2 millió forint kW-onként. Az átlagos európai fenntartási költséggel számolva az így kinyert villamosenergia ára a napelemekénél is alacsonyabb lesz. A geotermikusenergia-termelés további előnye, hogy nem időjárásfüggő és könnyen szabályozható, így tartalékerőművek fenntartását sem teszi szükségessé, illetve tárolókapacitásokat sem kell létrehozni a felesleg tárolására. A kockázatok legnagyobb részét a fúrások, illetve az azt megelőző munkálatokat képviselik, ezeket már meglévő feltáró fúrásokkal (szénhidrogénbányászat), illetve a fúrási költségek állam által történő átvállalásával lehetne csökkenteni.

 A biomassza egy rendkívül elterjedt energiaforrás Magyarországon, igen széles spektrumon is mozognak ezen energiahordozók, mint az energetikai célú növénytermesztés, tűzifa, mezőgazdasági melléktermékek, szennyvízből kinyerhető éghető gáz és szerves vegyületekből felszabaduló éghető gáz pl. a szeméttelepeken.  A melléktermékek felhasználása nagyon fontos feladat a felszabaduló metán miatt, mely erős üvegházhatású gáz. Fontos megkülönböztetni az eddig felsorolt megújulóktól több értelemben is.

A biomassza rendelkezésre állása rugalmas, hiszen tárolható, illetve jó alapanyag bioüzemanyag és biogáz előállítására is. Mint már említésre került, a biomassza adja a magyar megújulók mixének 80%-át. Ugyanakkor fontos megemlíteni, hogy a biomassza égetése közben üvegházhatású gázok kerülnek a légkörbe, mely tovább súlyosbítja az éghajlatváltozás problémáját, ugyanakkor a növények fejlődés közben ennek épp az ellenkezőjét segítik elő. Ezen felül nem értelmezhetjük a szó szoros értelmében ugyanolyan megújulóként, mint pl. a napenergiát, hiszen a biomassza minden összetevőjét termeszteni kell, ennek felelős menedzsmentje elengedhetetlen a termőföld termő- és vízmegtartó képességének megőrzéséhez.

A biomassza hasznosítása hőerőművekben folyik, melyek hatékonysága igen alacsony, működtetésükben leginkább a méretgazdaságosság dominál, a bekerülési költség 3500€/kW környékén mozog. Ennek csökkentése már meglévő, kihasználatlan barnakőszén vagy lignit erőművek hasznosításával érhető el, illetve kombinált ciklusú erőművek fejlesztésével, melyek képesek a biomasszából felszabaduló éghető gázt is hasznosítani, ezek a gázok alkalmasak az energia hosszabb távú tárolására is. A biomassza hosszú távon alkalmas lehet az energiaellátás egyenetlenségeinek kisimításra, ehhez azonban nagy hatásfokú, gyors reagálású erőművekre lesz szükség.

Általánosságban a megújuló energiaforrásokra való nagyarányú támaszkodás megoldást jelenthet a klímasemlegesség felé vezető úton, ugyanakkor van pár tényező, melyeket nem hagyhatunk figyelmen kívül.

A napelemek alkalmazása során felmerülő legfontosabb probléma a napelemcellák gyártása és újra hasznosítása, mely komoly terhet ró a környezetre. A gyártás során jelentős mennyiségű veszélyes (oldott) hulladék keletkezik (pl. higany, ólom, aceton stb.) melyek komoly környezetkárosító hatással bírnak. Ezen felül a cellák elhasználódásuk után továbbra is kockázatot jelentenek, újra hasznosításuk még nem megoldott.

Hasonló a helyzet a szélerőművek esetében, melyek lapátjai szén- vagy üvegszálas kompozitból készülnek. Ezekből vagy granulátum készül, melyet pl. aszfalt- vagy betonszerkezetekhez kevernek, esetleg további jelentős energiabefektetéssel alkotórészeire bontják az anyagot, így éghető gázok is kinyerhetőek. Jelenleg leginkább hulladéktárolókban helyezik el őket.

A geotermikus energia több szempontból is kétségeket vethet fel a fenntarthatóság tekintetében. Egyik a környezeti hatások, melyek a gáz halmazállapotú anyagok kibocsátása nyomán jelentkeznek (kén-hidrogén, kén-oxid), valamint a tény, hogy több hőt vesz ki a rendszerből, mint amennyi pótlódik (a nap- és szélenergia nem), hosszú távon kétségesebbé teszi a fenntartható megtérülést is.

A megújuló energiaforrások energiabiztonsági kockázataira megoldást jelenthet az energiatárolás. Ennek lehetőségei közül hármat érdemes kiemelni.

A világon az egyik legelterjedtebb energiatárolási forma a szivattyús megoldás. Ennek lényege, hogy a megtermelt elektromos áram segítségével vizet szivattyúznak egy alacsonyabban elhelyezkedő folyóból, egy magasabban elhelyezkedő medencébe. Így amikor megkezdődik az így elraktározott energia kinyerése, a tároló egy vízerőmű elvén táplálja a rendszerbe az addig tárolt energiát.

Ezen módszer hátulütője a környezeti és földrajzi szűkösség, hazánkban jelenleg legfeljebb a Mátrai Erőmű környékén lehetne hasonlót kialakítani. Ezen felül egy ilyen erőmű kialakítása mindenképp komoly környezetrombolással jár, az elképesztően magas költségekről nem is beszélve. a 2000-es évek elején tervezett zempléni erőmű bekerülési költsége nagyjából 1 milliárd (!) €-ra rúg. Ezt a fenntartás és működtetés éves kb. 39 millió €-s költségével kiegészítve, 2030-ra a hozam mindössze 1,7%, 2040-re 3,3% lenne.

Szintén megoldást jelenthetnének az akkumulátortelepek. Manapság a leginkább elterjedt a lítium-vas-foszfát alapú akkumulátor, mely nagy teljesítményt képes felvenni, hosszú az élettartama és hőstabil. Az utóbbi években ezen telepek ára jelentősen csökkent. Azonban az amortizáció, illetve a felújításai- és fenntartási költségek (hűtés) jelentősen megnehezítik ezen telepek gazdaságos működését, ha csak energiatárolási és nem hálózatstabilitási szempontakt veszünk figyelembe. Ezen felül az akkumulátorok gyártása és újra hasznosítása szintén komoly környezeti károkat okoz, így alkalmazásuk sem fenntarthatósági, sem gazdaságossági szempontból nem indokolt.

A legbiztatóbb lehetőségnek a hőtárolók alkalmazása tűnik, ám a hazánkban potenciálisan sikeresen alkalmazható megoldás egyelőre csak koncepció szintjén létezik, így releváns méréseket és empirikus adatokon alapuló modelleket még nem sikerült létrehozni.

A hőtárolókat elektromos energia tárolásra alkalmazni nem érdemes, hiszen ezek átalakítása igen alacsony hatásfokon zajlik. Ugyanakkor a magyar elektromos energia jelentős részét Pakson, nukleáris reaktor segítségével állítják elő, mely hőenergia segítségével generál áramot. Ezen reaktort érdemes folyamatosan bizonyos teljesítmény felett üzemeltetni, mind költséghatékonysági, mind biztonsági szempontból. Mivel a 2030-as, 2040-es évekre a megújulók részarányának növekedése miatt sor kerülhet a paksi erőmű visszaszabályozására, melyet lehetőség szerint érdemes lenne elkerülni, felmerülhet a hőtárolók alkalmazása. Ezzel a módszerrel a reaktor által megtermelt hőt kémiai (olvadó só) technológiával lehetséges elraktározni, majd szükség esetén elektromos energiává alakítani.

A jelenleg életképesnek tűnő koncepciók páratlanul jó költséghatékonysági mutatók mellet lennének képesek a karbonsemlegesen előállított energia tárolására, ugyanakkor a napelemes termelés által generált hálózatterhelési problémákra nem jelent megoldást.

Mindezekből következik, hogy hazánk energiamixének karbonsemlegessé és fenntarthatóvá tétele egy egészen új, diverzifikált, egymásra épülő és egymást kiegészítő, az időjárás, a földrajzi adottságok és nem utolsó sorban a piac viszontagságainak ellenállni képes rendszerfilozófiára van szüksége, az ennek megvalósításához szükséges, évtizedeken és kormányokon átívelő energiastratégia azonban egyelőre nem bukkant fel a magyar energiapolitika horizontján.

 

Források:

A megújuló energia termelési és tárolási lehetőségei, valamint ezek gazdasági hatásai Magyarországon (Németh, Márton, Pénzügyi Szemle 2022/3.)

Magyarország megújuló energiatermelésének kilátásai (Popp József, Harangi-Rákos Mónika, Kapronczai István, Oláh Judit, 2018.)

A megújuló energiaforrások potenciáljai és hasznosításuk Magyarországon (Kohlheb Norbert, Munkácsy Béla, Csanaky Lilla, Meleg Dániel, 2015.)

Megújuló Energia Átalakulását Szabályozó Rendelkezések (Tóth Anett, Bencs Péter, 2023.)