Alternatíva Németországért: a múlt század hagyatékai, mint magyarázatok a népszerűségre - 3. rész
A párt amin nem fog az izolációs politika
Németország mondhatni nehézségek nélkül leküzdötte a válságot és egy rövid vissza esést követően 2008 után újra gazdasági növekedésnek indult. A kedvező feltételek mellett kötött nemzetközi hiteleknek köszönhetően 40 milliárd eurós megtakarítást halmozott 2010 és 2014 között, és az Euró biztosított a német exportorientált gazdaságot[7]. Ezek ellenére Németország első Euroszkeptikus pártja az AfD képes volt jelentős támogatást szerezni 2013 szeptemberében mind a szövetségi, mind pedig 2014 májusában Európai választásokon. A párt 2013-as programja eltért a jobbközép unió párti pozíciótól (CDU/CSU, SPD), és az EU monetáris és költségvetési rendszerének kritikájaként fogalmazódott meg és Maastricht Szerződés kudarcaira hívta fel a figyelmet. Az Európai Központi Bank (ECB) függetlenségét is megkérdőjelezte a párt.
Vezetője, Bernd Lucke szerint[9]:
“Bár jelenleg úgy tűnik, hogy az euróválság előnyös számunkra, óriási kockázatok leselkednek ránk, és szeretnénk véget vetni a költségvetési kockázat elfedésére és a bankok kockázat mentesítésére irányuló politikának […] Ezt a nehéz terhet nem akarjuk cipelni, és ezért is alapítottuk meg a pártunk, mert ellenezzük azt.”
Az Euró okozta tagállamok közötti konfliktusok feloldása, amely hatással lehet a közös piacra, ami miatt az EU értékes Németországnak. Így az AfD az Eurózóna kontrollált leépítését és az tagállamok nemzeti valutájának újra forgalomba helyezését tűzte ki zászlójára[2].
Így nyilatkozott a Bundestagban Angela Merkel az ESM fontosságáról az egyedüli valuta, az euro 2011-es bevezetéséről[10]:
„Évszázados háborúk után a második világháború vége óta az Európai Unió a megbékélés állandó mozgatórugója és a békés Európa garanciája. [...] A történelem azt mutatja, hogy az azonos pénznemmel rendelkező országok soha nem álltak háborúban egymással. Ezért az euró sokkal több, mint egy pénznem. Az euró az egység garanciája Európa számára, vagy más szóval, ha az euró elbukik, Európa elbukik. Mivel a demokratikus és szabad Európa a mi hazánk, az euró nem bukhat meg, és nem is fog megbukni.”
A béke és jólét eredendővé válik az Európai eszme fejlődésével, ezért Németországnak nincs más alternatívája, mint támogatni az Eurót. 2010 és 2013 között a Bundestagban egyetértés volt abban, hogy az Eurót be kell vezetni, az ellenzék (SPD, Bründnis 90 die Grünen) csupán kritizálta a kormánykoalíciót (CDU/CSU és FDP) amiért az nem cselekedett elég gyorsan az új valuta bevezetése érdekében és a kormányzási alkalmatlanságuk miatt. A kormány a mentőcsomagokat támogatta és költségvetési szigorra hívta fel a figyelmet, hogy csökkentség az államadósságot, míg az SPD és a zöldek inkább növekedésorientált költségvetést és az adósságok elengedését támogatták. Egyedül a Die Linke szavazott a mentőcsomagok ellen, mivel a fentről-lefelé irányuló implementáció szerintük hiányában volt a demokratikus legitimációnak[7].
Az európai adósság krízis előtt és után is a nagyobb pártok politikai programjai egyre nehezebben voltak megkülönböztethetők és ez által a politikai egyetértés kicsiny helyet hagyott csak a valós választási lehetőség létrejöttének. Az AfD-nek sikerült kihasználnia ezt a politikai deficitet és a válságot arra használta, hogy hangos euró kritikájával utat engedjen a politika vitának. Henkel állítása szerint az euró támogatása nem tűr ellenvetést és a német demokrácia ez által meg lett vonva a nyilvános vitától és a szabad véleménynyilvánítástól. Németországban azonban a jobboldali szélsőséges és radikális pártoknak nehéz dolguk van, mivel könnyen azonosíthatják őket a hitleri gondolatokkal és ideológiával. Ez megnehezítette az euroszkeptikus gondolatokat támogatók táborának összeverbuválását is. Németországba a patriotizmus 2009-re tért csak vissza igazán és a németek visszanyerték nemzeti identitásuk ezen részét[7]. Az általános elégedetlenség demokráciával és a nemzeti eszmék az AfD-t az elégedetlen szavazók pártjává tették. Az AfD tehát a német pártrendszerbe egy új színt hozva lépett be. Az elődei által lefektetett kulturális és politikai alapokra támaszkodva egy gazdaságilag liberális és szociálisan konzervatív/nemzeti pozíciót tudott elfoglalni a politikai palettán. Sok jelenlegi és volt vezetője a pártnak a jobbközép tábort hívhatta (CDU és FDP) otthonának. Bernd Lucke az AfD egyik legismertebb figurája, 2015-ös távozásáig a pártból, a CDU Eurózóna krízise alatt folytatott politikája miatt hagyta ott a pártot. A CDU és az FDP párton belüli változásai, mint például a család politika elhagyása, a bevándorlás politika és az azonos neműek civil házassága Merkel támogatása által sokakat az AfD felé terelt, amit a párt sikeresen ki is használt[4].
Az AfD jobboldali populistaként való kategorizálása tehát nem szolgálta az érdekét, ezért is próbálták az Európai Parlamentbe jutásukat követően mindent megtenni, hogy bekerüljenek a konzervatív frakcióba. Az AfD el akarta kerülni, hogy más Euroszkeptikus pártokkal legyenek azonosítva, mint például a UKIP, az európai jobboldali populista pártok szélsőségesebbeiről nem is beszélve. Az AfD kommunikációjában a populizmus a párt rendszerellenes orientációját jelenti, amelyet az “Alternatíva” nevében is illusztrál, amely ugyanakkor visszautalás Merkel 2011-es beszédére is. A párt a demokrácia egy közvetlenebb, “svájci” modelljét támogatja, amely a jelenlegi rendszer kritikájaként fogalmazódik meg és a saját nemzet gazdasági érdekeit, a nemzet vagyonát és a piaci versenyt, más nemzetek érdekei felett helyezi előnybe. Ezek a gazdasági álláspontok nagyjából egy vonalba helyezték az AfD-t az FDP-vel, míg a szociális kérdésekben a CDU-tol inkább jobbra, összehasonlítva kevésbé, mint a CSU-tol, helyezkedik el. Ezek az értékfoglalások erősen elválasztották a pártot az európai radikális populista jobboldalától, amely rendszerint nem kereskedelmi protekcionista11 álláspontot vállalnak, tehát baloldali gazdaságpolitikát[4].
Belső harcok és pártszakadás
Az AfD-n belüli harcok a vezetésért a párt gazdasági csoportosulása, Lucke és Hankel, az euróra és gazdaságilag liberális orientációra helyezte a hangsúlyt, addig a párt nacionalista konzervatív tagjai, Frauke Petry és Alexander Gauland vezetésével, inkább identitás politikát akartak folytatni az agresszív populista szavazók kedvére. Ez leginkább keleten vált megfigyelhetővé, ahol a nemzeti identitás társulása a xenofób és rendszerellenes retorikával nagyobb támogatást ígért, mint nyugaton. Lucke azonban nem tett semmit az ellen, hogy a párt ne essen bele a radikalizálódás folyamatába. A 2013-as választás megmutatta, hogy a migráció fontosabb kérdéskör a szavazók számára, mint a párt euroszkeptikus vonulata. A hatalmi egyensúly lassan, de biztosan a nacionalista-konzervatív tábor felé dőlt a 2014-es európai választásokhoz közeledve, amely nem az eurózóna krízisének köthető, amely az AfD létjogosultságaként szolgált[4].
A növekvő mennyiségben érkező menekültek és menedékkérők következtében a jobbközép populista aggodalom a nemzeti identitás iránt egyre nagyobb teret kapott, így nem csoda, hogy a párt nagyobb figyelmet tulajdonított neki. Lucke AfD-je nem volt képes a belső harcokat elrejteni a választók elől és az egységes párt látszatát fenntartani. Amellett, hogy teljesen elhatározta magát a párt moderált liberális gazdasági tábora mellett, tekintélyelvűen vezette a pártot és képtelen volt az ideológiai különbségeket áthidalóan irányítani. A szigorú jogi kritériumok, amelyek a pártok belső szervezeti felépítését szabályozzák nem hagynak alternatívát és a jobboldali populista pártok nem tudnak egy egyedüli domináns vezető által vezethető pártot létrehozni, mivel azt mind az alkotmány mind a pártok szabályozzák. A részvételi szabályok, amelyek a párt rangsorolása alapján vannak meghatározva, akadályozzák egy pártszervezet felépítését, ahogy azt az AfD-n belüli harcok, amelyek végül a kettéváláshoz is vezettek, jól illusztráltak. Tehát a belső demokratikus előírások nagyobb akadályt jelentettek, mint a német választási törvények vagy a pártfinanszírozási rendelkezések. Ez a probléma súlyosbodott a párt plebiszciter demokrácia felfogása miatt, ami a belső szervezeti működésre is hatással volt. A kettő vagy három pártelnökkel rendelkező modell egy olyan eleme ennek, amely leginkább csak a Németországi baloldali pártok által lett bevezetve[4]. Az AfD jobbra tolódását erősítette, hogy a párt megalakulását követő szövetségi és európai választások a kelet-német államokban voltak 2014 nyarának végén. A választási eredmények ott bőven felülmúlták a nyugati elérteket, amelyet az AfD szövetségi ágazatai úgy értelmeztek, hogy a jobboldali populista irány felé való tolódás az euróról helyes döntés volt. Nagy mennyiségben vándoroltak át párttagok a Republikánusoktól, a Schill-Party-ból, és a Die Freiheit-ból az AfD-be és az így keletkező belső viszályok tartományi szinteken arra késztették a párt vezetését, hogy szélesebb hatáskört és nagyobb hatalmat adjon magának, amely tovább mélyítette az elégedetlenséget. 2015 elejére nyilvánvalóvá vált, hogy a pártvezetés elvesztette a párt többségének támogatását, amelyet Lucke úgy próbált megoldani, hogy csökkenti a pártvezetők számát háromról egyre. A 2015 júliusában tartott konferencián azonban elvesztette a szavazást Frauke Petry ellen. Augusztusig az AfD elvesztett 21000 szavazót, amelynek egy része csatlakozott a Lucke által vezetett ALFA-hoz. A volt AfD tagok azonban nem tudták megfogni a választópolgárokat, hiszen a valutaválság még a migrációs válság előtt hanyatlani kezdett és jelentéktelenné vált. Hiába próbáltak a migrációs félelmeknek hangot adni az AfD és az FDP mellett nem sikerült beállni a Merkeli-migrációs politikát kritizálók hangos sorába[4].
Kudarcok, sikerek és ellenszenves hangok
2013-as megjelenése óta az AfD 2 százalékról alig 6 hónap alatt képes volt a szövetségi választásokig megduplázni támogatottságát [11], azonban ez még nem volt elég akkor, hogy bekerüljön a Bundestagba. A 2014-es Európai választásokon sikerült 7,1 százalékot elérniük, amivel be is kerültek az EP-be. A párt az EP választást követően 2014 augusztusában elérte a 8 százalékot a POLITICO felmérése szerint, majd a 2015 Augusztusi pártszakadásig 3 százalékra csúszott vissza.
2016-ra az AfD retorikája meginkább radikálissá vált. A Frauke Petry alatt a párt egyre nagyobb vizet zavart. Stuttgarti párt konferenciáján tárgyalta a párt ‘74 oldalas’ politikai programját amely ellentüntetőket vonzott a helyszínre, erősen bevándorlás és iszlám ellenes hangvétele miatt[13]. A bevándorlás és iszlám ellenes nézetek hangoztatása egyre gyakoribbá váltak. Petry a pártot egy realisztikusabb program felé kívánta terelni, amely megnyitotta volna a lehetőséget egy esetleges koalíciós kormányban való részvételre. Ezt azonban a párt társelnöke Jörg Mauthen ellenezte és inkább egy erős ellenzéknek akart a tagja lenni, amely folytatja a Merkel-kritikát. 2017 szeptember 24.-én az AfD történelmet írt és 12,6 százalékkal megszerezte a Bundestag 94 székét.
A választások után, Petry mindenkit megdöbbentett azzal, hogy bejelentette, kilép az AfD-ből, és a jövőben függetlenként megtartja mandátumát a Bundestagban. A jelek szerint már szeptember 17-én (egy héttel a választás előtt) mozgásba hozta a kerekeket, amikor megkezdte egy új politikai párt alapításának folyamatát. Ezt követően 2017 decemberében hivatalosan is bejelentette a Kék Párt megalakulását, azzal a céllal, hogy magához vonzza a mérsékelteket. Míg az AfD hivatalos álláspontja az, hogy „az iszlámnak nincs helye Németországban”, a Kék Párt csak a „politikai iszlámot” ítéli el[1]. Petry felett gyűltek a felhők és az ügyészség kérelmezte az immunitásának felfüggesztését az sachseni parlamentben azzal vádolták, hogy eskü alatt hazudott a parlament választási bizottságának a pártja 2014-es választási jelöltek listájával kapcsolatos meghallgatásán[5].
Az Alternative für Deutschland 2017-es szövetségi választásokon keleten rendszerint 20 százalék felett gyűjtötték az első szavazatokat, míg az összes nyugati szövetségi államban sikerült az 5 százalékos választási küszöböt átlépni. Négy évvel később a párt Bayern kivételével, a „régi államok” területén 25 százalék feletti volt a szavazatok eloszlása az AfD javára, mellyel 11 mandátummal kevesebbet 2017-hez képest, 83 képviselőt delegált a Bundestagba és ezzel a harmadik legnagyobb pártja jelenleg is. A 2019-es Európai Parlamenti választásokon 11 százalékot tudott elérni, amellyel 11 képviselőt, néggyel többet, mint öt évvel korábban, tudott delegálni[6].
COVID és botrány
A párt 2021 es visszacsúszása részben annak volt köszönhető, hogy a migrációs krízis feloldódni látszott, más részről pedig a párt kommunikációjának okán mely gyakran szembement önmagával. A COVID járvány alatt a párt eleinte támogatta a korlátozásokat, mivel azok a határok lezárásával megakadályozták a migrációt is, azonban hamar a korlátozások ellen fordultak attól félve, hogy milyen hatást fejtenek ki azok a német gazdaságra[8]. Az így egyetlen korlátozás ellenes tüntetéseket támogató pártként visszanyerték a népszerűségüket [11]. Az AfD újdonsült felemelkedése annak is köszönhető, hogy a kormány pártokkal (CDU, SPD, FDP) szemben magas az elégedetlenség, mivel azok a szavazók támogatását nem élvező politikát folytatnak és nem működnek együtt. 2024 januárjában azonban a párt népszerűsége újabb esésnek indult miután a CORRECTIV lehozott egy cikket, amely egy szélsőjobboldali találkozót leplezett le. A találkozón Martin Sellner osztrák szélsőjobboldali aktivista és több magas rangú AfD tag is részt vett, több politikus orvos és jogász kíséretében. A találkozó tárgya a Sellner által „remigration-nek” nevezett terv, amely a bevándorlók és külföldi német állampolgárok deportálását írta le[3]. Az országszerte kitört demonstrációk következtében a párt elhatárolta magát az eseménytől. 2024 májusában a párt nemzetbiztonsági megfigyelésének folytatását és „szélsőségesként” való meghatározását rendelte el a német bíróság arra hivatkozva, hogy az AfD demokrácia ellenes célokat tart maga előtt.
Összefoglalva, a német politikai közeg és társadalom a radikális jobboldali pártokat konszolidálták az évek alatt. A nativista politikájuk, a gyakran idegen és bevándorlás ellenes retorikájuk és programjuk szinte már meg sem döbbenti a választókat, amely az Európa szerte megtörtént normalizáció következményeként írható le. Ha nem is értünk egyet nézeteikkel, többségében egyetértünk abban, hogy egy demokráciában a politikai véleménynyilvánításnak teret kell engedni, amíg az nem veszélyezteti azt. Így ezek a pártok lehetőséget kaptak koalíciók alakítására és a politikai tér meghódítására. Ezt hívja David Art normalizációnak vagy konszolidációnak[1].
Németországban azonban a radikális pártok 2015-ig a politika világán kívül estek, mivel a német pártrendszer és politikai kultúra elutasította őket, és nem tudtak fennmaradni. Az AfD feltűnése és sikere így sokakban megkérdőjelezte a német elkülönítést vagy jobb szó hiányában kiközösítést, amely megakadályozta a radikális pártok térnyerését. David Arttal és Robert Grimmel egyetértésben a korai Alternative für Deutschland aligha hívható valóban euroszkeptikusnak, hiszen fő politikai és gazdasági kritikája sosem az Európai Uniót, mint intézményt támadta, hanem az eurót, azaz az egységes valutát, helyette az euro-szkeptikus egy találóbb jelző lenne[1][7]. Art az AfD sikerét a Merkeli politika, az euró támogatása és a korábban elképzelhetetlen mennyiségű bevándorló és menekült befogadását támogató migrációs politika okozta válságok és politikai elégedetlenség tette lehetővé[1]. Németország hat éven belül két válságnak is a központi szereplőjévé vált. Angela Merkel euró mentőcsomag politikájának, melyet a közgazdászok és professzorok hangos tiltakozása követett, Bundestagon való gyors és valós demokratikus vita nélküli átpréselés megnyitotta az utat egy új, akkor még csak jobboldali párt kritikáinak, amely hamar rájött, hogy keleten a választók jobban reagálnak kulturális problémákra[1][7]. Lucke a párt egyben tartására és a párton belüli ellentétek kezelésére való alkalmatlansága lehetőséget nyújtott a párt szélsőjobboldali irányultságú táborának a pártvezetés átvételére és ezzel a további jobbratolódásra, a rendszerellenes és az annál is fontosabb, idegen ellenes hangok artikulálására. A párt utóbbi évtizedben nyújtott sikere leginkább a kormánykoalíciókkal szembeni általános elégedetlenségnek tudható be.
Források:
[1]Art, D. (2018). The AfD and the End of Containment in Germany? German Politics & Society (36(2)), 76-86. Forrás: https://www.jstor.org/stable/48561486
[2]BUSINESS INSIDER. (2013. március 30.). Meet The Influential German Professor Who Wants To Get Rid Of The Euro In Order To Save Europe. (M. Boesler, Szerk.) Business Insider. Letöltés dátuma: 2024. április 30., forrás: https://www.businessinsider.com/bernd-lucke
[3]CORRECTIV. (2024. január 10.). Geheimplan gegen Deutschland. (M. Bensmann, J. von Daniels, A. Dowideit, J. Peters, & G. Keller, szerk.) CORRECTIV. Letöltés dátuma: 2024. május 1., forrás: https://correctiv.org/aktuelles/neue-rechte/2024/01/10/geheimplan remigration-vertreibung-afd-rechtsextreme-november-treffen/
[4]Decker, F. (2016). The “Alternative for Germany”: Factors Behind its Emergence and Profile of a New Right-wing Populist Party. German Politics & Society, 34(2 (119)), 1-16. Forrás: http://www.jstor.org/stable/43917411
[5]Der Spiegel. (2017. június 20.). Staatsanwaltschaft beantragt Aufhebung von Frauke Petrys Immunität. Der Spiegel, Spiegel Politik. Letöltés dátuma: 2024. április 30., forrás: https://www.spiegel.de/politik/deutschland/frauke-petry-staatsanwaltschaft-beantragt aufhebung-der-immunitaet-a-1152916.html
[6]Die Bundeswahlleiterin (2019). Die Bundeswahlleiterin. Letöltés dátuma: 2024. április 30., forrás: Europawahl 2019: https://www.bundeswahlleiterin.de/europawahlen/2019/ergebnisse.html
[7]Grimm, R. (2015). The rise of the German Eurosceptic party Alternative für Deutschland, between ordoliberal critique and popular anxiety. International Political Science Review / Revue Internationale de Science Politique, 36(3), 264-278. Forrás: http://www.jstor.org/stable/24573391
[8]Lehmann, P., & Zehnter, l. (2022). The Self-Proclaimed Defender of Freedom: The AfD and
the Pandemic. Government and Opposition, 1-19. Forrás: doi:10.1017/gov.2022.5
[9]Lucke, B. (2015. július 20.). German Eurosceptic leader Lucke sets up Alfa party. BBC News. Letöltés dátuma: 2024. április 30., forrás: https://www.bbc.com/news/world-europe-33593741
[10]Merkel, A. (2010). Scheitert der Euro, dann scheitert Europa. Deutscher Bundestag. Letöltés dátuma: 2024.. április 30., forrás: https://www.bundestag.de/webarchiv/textarchiv/2010/29826227_kw20_de_stabilisierungsme chanismus-201760
[11]POLITICO. (2024). Germany — National parliament voting intention. (POLITICO) Letöltés dátuma: 2024. április 30., forrás: Polls of Polls: https://www.politico.eu/europe-poll-of polls/germany/
[12]The Guardian (2017. szeptember 25.). AfD leader quits party caucus hours after German election breakthrough. (K. Connolly, Szerk.) The Guardian, Germany. Letöltés dátuma: 2024. április 30., forrás: https://www.theguardian.com/world/2017/sep/25/afd-leader-frauke-petry quits-party-german-election-breakthrough
[13]The Wall Street Journal (2016. május 1.). Germany’s AfD Adopts Anti-Islam Stance at Party Conference. (Bender, R Szerk.) The Wall Street Journal. Letöltés dátuma: 2024. április 30., forrás: https://www.wsj.com/articles/germanys-afd-adopts-anti-islam-stance-at-party conference-1462120609
Megjegyzések
Megjegyzés küldése