Most már legalább azt is tudjuk hány tanárt kell kirúgni ahhoz, hogy leálljon egy iskola… Hatot.

Kép forrása: Melegh Noémi Napsugár / Telex

 Nagy Zsolt

November 30-án kirúgtak összesen 8 tanárt 3 budapesti iskolából. Nem év végi létszámleépítésről van szó, nem is a minőségjavítás érdekében szeretnék frissíteni a tanári karokat, hanem a tanárok elmúlt hónapokban tanúsított, polgári elégedetlenkedő magatartásuk volt a kiváltó ok. A kormány nem is leplezi, hogy le akarja törni az engedetlenkedő hangokat. Hogy jogilag alátámasztható lépést tett Pintér Sándor? Igen. De morálisan, logikailag, oktatásügyileg és – ami a Fidesznél általában a legfontosabb – politikailag is nagy hibának tűnik a nyolc oktató elbocsátása. Nézzük szép sorjában!

De miért is a polgári engedetlenség

 A polgári engedetlenség egy legitim eszköz, amely során az emberek egy csoportja tudatosan, szigorúan erőszakmentesen, megszegik a jogszabályokat annak érdekében, hogy felhívják a figyelmet a még nagyobb jogsértésre, hozzájáruljanak a közjóhoz, a társadalomi fejlődést akarnak elérni. Azért teszik ezt, mert a jogi szabályozás vagy nem teszi lehetővé a megfelelő fellépést, vagy pont a jogszabály ellen akarnak demonstrálni ezzel. Abba nem megyek bele, hogy ez egy elfogadott módszer, amit anno Orbán Viktor is előszeretettel használt ellenzékben.

Felmerül a kérdés, hogy miért nem elégszenek meg a tanárok a sztrájk adta lehetőségekkel. Ez egy olyan forma lenne, amivel felhívhatják a figyelmet a problémákra, de jogszerű, nem lehet őket büntetni utána. Az eszköz megfelelő lenne, ha csupán arról lenne szó, hogy kevés a fizetésük, sok a munkateher, vagy nem értenek egyet a tanítási módszerekkel. Azonban sztrájk joga Magyarországon erősen korlátozott, és a közoktatásban kvázi értelmetlen lett a rendszer, hisz a munkabeszüntetés alatt is biztosítani kell a „megfelelő ellátását a munkának”, jelen esetben a diákok tanuláshoz való joga nem sérülhet. Ergo munkát beszüntethet valaki, de gondoskodni kell róla, hogy közben a diák tudjon tanulni. Könnyen belátható, hogy az engedetlenség ez ellen is szólni kíván, hisz ez a szabályozás ellehetetleníti a sztrájkot, annak elvi logikáját töri meg: nem tud nyomást gyakorolni másra, hisz a hiány nem lesz észrevehető. Tehát maradt a polgári engedetlenség.

Az viszont fontos, hogy tényleges jogsértés történik egy ilyen megmozdulás során – ez a kifejezés definíciójából következik –, következésképp jogi retorziók érhetik őket. Aki polgári engedetlenségbe kezd, pont azért teszi, mert számításba veszi ezt a lehetőséget és arra jut, hogy a közjó megéri ezt a kockázatot. Tehát Pintér Sándornak meg volt a lehetősége erre, és élt is vele…viszont innentől csúszik minden félre a kormányzatnál.

Amikor senki se számított rá…pont ezért?

A polgári engedetlenség lehetséges, azonban koránt sem szükségszerű következménye a jogi retorzió. Attól még, hogy a tanárok letették a krétát, nem kellett kötelezően kirúgni őket. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy „csupán” 8 tanárt rúgtak ki abból a közel 500-ból, akik eddig valamilyen formában a polgári engedetlenség eszközét választották. És nem is a munkabeszüntetés elején, vagy csúcspontján, hanem egy lecsengő szakaszban tették mindezt. Felmerül a kérdés, hogy mi szükség volt erre, és miért éppen most. Több tanár is elmondta, hogy nagyobb meglepetés volt az, hogy most történt, mint a kirúgás maga.

A fősodor válasza a fenti kérdésre az, hogy megfélemlítésről, a tanárok megtöréséről van szó. Az érvelés mögött az a logika, hogy a kormányzatban Pintér Sándor kapta meg az oktatást az idei választások után, aki az elején leszögezte, hogy rendet kíván teremteni, ami szerinte egyelő a megmozdulás letörésével. Ezt támasztja alá az is, hogy ellentétben a Kölcseys tanárokkal, itt nem a tankerület túlkapásáról beszélhetünk: a Karinthy a Külső-Pesti, míg a Vörösmarty és a Eötvös a Belső-Pesti körzethez tartozik, és nem a tankerületi vezetők, hanem a központ küldte ki az elbocsátó sajtóközleményt.

Azonban nem látszik az időzítés logikája. Az elmúlt időszakban éppen lecsengőben volt a tanárok körüli perpatvar, a tüntetésekre egyre kevesebben mentek ki, a hideg miatt valószínűleg az emberek inkább a karácsonyi készülődéssel lettek volna elfoglalva. Ezzel szemben a nyolc kirúgott tanár új lendületet adott a mozgolódásnak és több ezren mentek ki az elbocsátások napján a Belügyminisztérium elé tiltakozni, utána pedig több mint 800 tanár függesztette fel az oktatást határozatlan időre.

Van azonban egy másik – ennél cinikusabb – értelmezés is, amit Pető Péternél láttam először megjelenni. A 24.hu főszerkesztője szerint a nyolc kirúgott tanár mintegy gumicsontként lett feláldozva annak érdekében, hogy a tanárokról szóljon inkább a beszéd, mintsem a gazdasági problémákról, vagy a benzinhiányról. Tény és való, hogy kisebb réteget érint a tanárok kérdése, mint a mindenkinek elsőkézből érezhető inflációs emelkedés vagy az elfogyóban lévő benzin, és könnyebb megosztani az embereket a tanárok kérdése körül, akik már „Soros-ügynökök” lettek a kormányzatot támogató platformokon.

Viszont ez az elemzés sem kerek több szempontból sem. Először is a tervezésbe hatalmas hiba csúszott: nem kalkulálták bele azt, amit a tanárok már október óta mondanak, nevezetesen, hogy újabb kirúgások esetén láncreakció-szerűen fogják a tanárok beszűntetni a munkát. Ez meg is történt, és valóban nagyot szól, kétségbe vonható, hogy ilyen célja lett volna Orbán Viktornak.

Ezek után, ha elfogadjuk, hogy csupán az elterelése lenne a lényeg és elszámolták magukat, akkor sem kellett volna összesen nyolc tanárt kirúgni, amiből hatot ráadásul egy helyről tették meg. Azért nem, mert veszélybe sodorja az iskola működését, ami által az iskola legpuritánabb, ám leglátványosabb funkcióját is el tudja veszteni: nem tud „gyerekmegőrzőként” üzemelni, még az ügyelettel együtt sem. A helyettesítés még egy dolog, de az, hogy egész nap nincs oktatás, mert bezárt az iskola, már túlmegy az ingerküszöbön.

Márha elér oda. Azonban az látszik, hogy a jobboldali média egyáltalán nem foglalkozik a tanárok kérdésével jelenleg. Talán nem meglepő egyeseknek, azonban októberben pont, hogy elég keményen górcső alá vették a tüntetéseket, pont azért, hogy hitelteleníteni tudják azokat. HÍR TV-be hívtak tanárokat beszélgetni, Megafonos kampányok voltak róluk és élőben is bejelentkeztek egyes médiumok a tüntetésekről. Ezzel szemben már napok óta nincs semmilyen megemlítése ezeknek a híreknek. Ha nincs hír, akkor pedig nehéz elterelni a figyelmet. Ezzel szemben a benzinhiány kapcsán a MOL szakemberét kifaggatták már a Napi Aktuálisban.

Végül érdemes megemlíteni a téma érzékenységét is. Petőnek abban igaza van, hogy a legutóbbi választáson sem tudta a tanárok helyzete meghatni a Fidesz-szimpatizánsokat, vagy úgy gondolták, hogy jó irányba megy az oktatás. Azonban a legfrissebb kutatások azt támasztják alá, hogy a Fidesz táborában is inkább a tanárokkal szimpatizálnak, és jogosnak tartják a követeléseiket. Nem tudni, hogy ez szavazatokra váltható-e, de az bizonyos, hogy a potenciál megvan benne.

Úgy gondolom mindkét megközelítés logikusan következik az Orbán-rezsim természetéből és logikájából, ami mindkettőt – a maga hiányosságaival együtt – lehetséges opcióvá teszi. Igen fontos és érdekes lenne tudni a tényleges megoldást, azonban ez – amennyiben nem mondja el Pintér Sándor – aligha fog kiderülni a következő hetekben. Ami pedig fontosabb, mindkét megközelítésből ugyanazok a következtetések vonhatóak le az elemzés szempontjából.

Üres katedrák politikája

Akár cinikus elterelés, akár rendszabályozás volt az elsődleges célja a kormányzatnak a kirúgásokkal, azt tudták elérni, hogy az eddig éppen elhaló tüntetések új erőre kaptak a 8 mártírtól, akiket Pintér maga hozott létre. Azonban súlyosabb következmények is következhetnek.

Már majdnem 1000 tanár jelezte, hogy beszünteti a munkát, amihez a diákok is csatlakoznak nagyszámban. Ez több iskolában is teljes leállást okozott, hisz az amúgy is erősen létszámhiányos szakmának nem tesz jót, hogy egyes tanárokat kirúgnak, másik pedig nem veszik fel a munkát. Ez pedig radikális pont lehet: amíg az esti sztrájkok nem zavarnak sok vizet a rendszerben – sőt, alátámasztja a demokratikusságát – addig az iskolák ellehetetlenülése már jóval nagyobb gondokat okoz, hisz a diákok és tanárok mellett már a szülőket is bevonja a rendszerbe. Éppen ezért lenne az ügy szempontjából fontos, hogy ne a középoktatási intézményeken legyen a hangsúly, hanem – ahogy a Karinthy tanára elmondta a Partizánban – az általános iskolás és óvodás pedagógusoknak is nagyobb százalékban kéne részt venni a munkabeszüntetésben. Az ő általuk felügyelt diákok sokkal problémásabban hagyhatóak ugyanis otthon egyedül, a szülők így a saját bőrükön éreznék, hogy mekkora a baj.

A kormányzat egy ideig mindenképp kibírja ezeket a munkabeszüntetéseket – legalább nem kell fűteni a tantermetek se annyira – azonban, ha állandósul az elégedettlenség, akkor lépnie kell. Az állandósulásra pedig most van esély, hisz a tanárok látják, hogy innentől már nincs sok vesztenivalójuk. Azzal, hogy bármikor kirúghatják őket, igazából súlytalan lett a fenyegetésük, nincs már mitől félniük, mert ha nem most akkor majd 3 hét múlva egy másik mondvacsináltnak érződő indokkal tehetik meg ezt velük. Éppen ezért nem tartható fenn a Pintéri vasmarok.

Nem ez az Orbán-rezsim végének az első napja, pedig másképp nem lehet a megmozdulás

Hosszútávú következményeknél két véglet kezd kirajzolódni. A legtöbben azt látják, hogy – mint sok korábbi esetben – itt sem lesz semmilyen változás, a rendszerbe belesimulnak a tüntetések, a tanárok visszamennek oktatni, vagy helyettesítik őket. Ennek egy érdekes leágazása az az ötlet, hogy jogi útra tereljék a kirúgásokat. A TASZ osztotta meg ötleteit ezzel kapcsolatban, és az ellenzéki közvélemény egy része támogatta is a javaslatot. Ettől valóban lehet várni valamilyen eredményt, lehet még nyernének is, azonban egyrészt igen hosszú procedúra lenne, amelynek a végére már senki nem emlékezne, hogy miért is robbant ki, másrészt a jog területére kerülne a beszélgetés a politika helyett. Márpedig bíróságon ritkán következnek be politikai változások.

A másik végletes felvetés, hogy ettől a megmozdulástól jönne el a NER vége. Bár sok embert mozgatnak meg a tüntetések, sokakhoz el is ér az üzenet és a szimpátia is a tanárok oldalán van, az látszik a magyar választások történelméből, hogy nem ilyen típusú szakpolitikai kérdések alapján döntenek az urnánál az emberek. És messze is van az még, elvégre még éppen, hogy túlvagyunk a 2022-es választásokon. Ebből pedig lemondás végképp nem lesz. Arról nem is beszélve, hogy az ellenzék látványosan nem tudja és nem is akarja tematizálni ezt a kérdést kellő erővel. Teszi ezt részben azért is, mert ez a szervezők kifejezett kérése, azonban az látszik, hogy a választások óta nem tudott megfelelően visszatérni a politika világába a hat ellenzéki párt, egy-két érdekes kivételtől eltekintve. Márpedig úgy nehéz rendszert váltani, ha nincs alternatívája.

Ezekkel szemben a kisebb reformok, mint a bérnövekedés, pályakorrekciók lehetőségek megadása a tanároknak, vagy módszertani kérdésekben való engedés, szélsőséges esetben egy-két nagyobb – maximum Maruzsa méretű – fej is hullhat akár. Azonban nagyobb átalakításokra nem lesz lehetőség a rezsim logikájából kiindulva: nem tudnak olyan követeléseket elfogadni, amelyek a hierarchikus, felülről vezérelt gondolkodást kérdőjeleznék meg. Mint minden más alrendszer, úgy az oktatás is azt a logikát követi, hogy mindent a központ tud a legjobban megoldani, nem pedig önálló, helyi szerveződések. Éppen emiatt nem hozható létre olyan oktatási rendszer, amelyre az oktatók vágynak, és szabad gondolkodású, kritikusan érvelni képes, a világra nyitott diákokat tudnának nevelni.

A hosszútávú kérdése a tüntetéseknek így nem az, hogy tudnak-e pert nyerni, vagy hogy hány ember fog kint vonulni a téli hidegben, hanem hogy megtartják-e a pártpolitika mentes létüket, és ha igen, akkor megelégednek-e a rész-sikerekkel, amelyek elérhetőek a rendszer kritikája nélkül. Ha nem lesz elég, akkor kénytelenek lesznek politikai kérdéseket megnyitni. De ez már nem 2022 eseménye lesz.

A cikk írója volt karinthys diák (2010-2014).