Orbán Viktor narratív nacionalizmusa

 



Kép forrása: Blikk.hu

Milbacher Dániel 

 

A politikai cselekvőknek gyakran vannak olyan nagyszabású, kinyilatkoztatásaik, amelyek elméleti alapot teremtenek a politikájukhoz. Orbán Viktor rendszeresen Tusványoson tartja meg ezeket a programadó beszédeit. A legemlékezetesebb ilyen előadása az illiberális állam létrehozásáról szólt, amely mind elméleti, mind gyakorlati szinten a mai napig meghatározza a Fidesz politikáját. 

A magyar miniszterelnöknek legutóbbi beszéde nagy port kavart a baloldalon a „faj” szó használata miatt, amit Orbán konzekvensen az etnikum, népcsoport, nemzetiség szavak helyett használt. De ez az írás nem ezzel foglalkozik, hanem azzal, hogy az elemző pozíciójából bemutassa azt, hogy hogyan burkolja ideológiai köntösbe Orbán Viktor a pragmatikus politizálást. Ez az a módszer, amely érthetővé és átélhetővé teszi a Fidesz metszően hatalom központú politikáját a választók számára.

Az alábbiakban azt fogom vizsgálni a 31. Tusványoson elhangzott miniszterelnöki beszéd alapján, hogy hogyan értelmezi újra az orbáni politikai nyelv a nacionalizmus ideológiáját. Hogyan lesz egy ideológiából, az a lekvár, amellyel együtt sokkal könnyebb bevenni, azt a bizonyos pragmatikus keserűpirulát.

Persze nem csak ez az egy jó értelmezés létezik. Célom az, hogy bemutassam azokat a struktúrákat, amelyek a nacionalizmuson keresztül gyakorolnak hatást a beszédet hallgatókra. Megjegyzem, hogy elemzésemben a nacionalizmust értékmentes kifejezésként használom.

 

Röviden a nacionalizmusról és az alkalmazott megközelítésről

A nacionalizmus, mint ideológia egy olyan kulturális kódot hozott létre, amelynek politikai következménye lett a nemzetállamok kialakulása és a birodalmak felbomlása. Ezzel az ideológiák közül talán a nacionalizmus érte el a legnagyobb sikert, hiszen mind a mai napig élő hatást gyakorol a társadalmakra. Mondhatni a nacionalizmus győzelmet aratott.

A kortárs politikában megjelent az a folyamat, amely a nemzet újrafelfedezésére épül. Természetesen ennek vannak közpolitikai vonatkozásai, ugyanakkor én csak a politics szinttel fogok foglalkozni, vagyis a politizálás nyilvánosságban megjelenő konfliktusos részével. A nacionalizmus tehát végső soron elvesztette ideológia jellegét, és egy alapvetéssé vált. Az iskolákban mindenhol a nemzeti nyelvet és történelmet helyezik a középpontban, közösen ünnepeljük a nemzeti ünnepeket, megelevenítjük nemzetünk nagy eseményeit, nagy alakjait. Egyszóval: emlékezünk. Az Assmann házaspár által leírt társadalmi emlékezet és Pierre Nora ehhez szorosan kapcsolódó emlékezethely koncepciója révén egy olyan állandósult képlet jött létre, amely mondhatni mindenkit nacionalistává tett. Napjaink politikusai tehát nem valami újat rángatnak elő a kalapból, hanem egy, a szocializáció által már elvetett magot kezdenek el locsolgatni, amely gyorsan burjánzásnak indulhat.

Ebbe a trendbe illeszkedik bele Orbán Viktor is, aki globalizáció- és EU kritikus hangokkal gyakorol hatást a politika folyására. A vita középpontjába a nemzeti szuverenitás kérdését helyezi, amelyet az EU folyamatosan szűkíteni akar, saját hatásköreinek bővítése érdekében. A kommunikációs stratégia viszonylag egyszerűen, a mi és ők elkülönítésre épül: a nyugat el akar minket, magyarokat nyomni és ezt nem hagyhatjuk. Retorikai szinten itt jelennek meg erőteljesen a nacionalista frázisok. Ezt a jelenséget és stratégiát nevezi Tölgyessy Péter – történeti kontextusban – „sérelem politikának”, vagy Yoram Hazony nacionalista-imperialista összeütközésnek.

Az alábbiakban azt fogom elemezni, hogy milyen nacionalista fordulatokkal él Orbán, és hogy valóban felfedezhető-e az a kommunikációs stratégia, amely a kulturális kóddá kövesedett nacionalizmusra és társadalmi emlékezetre próbál hatást gyakorolni, hogy így minden magyar ember számára ismerőssé tegyen egy olyan távoli problémát, mint az szuverenitásvita, vagy a globalizációkritika.

Három jellemző Orbán által használt kategóriát fogok bemutatni, amelyek a szocializáció által alighanem szinte minden magyart összekötnek, így a beszéd bárkiből képes – akár tudat alatt – hatást is kiváltani.

 

„Ezer éves múlthoz, hű magatartást”

Jellemző, klasszikusan nacionalista fordulat a történelemre való hivatkozás. Fontos, hogy Orbán szinte csak olyan történelmi eseményeket és személyeket emleget fel, amelyek nagy formátumúak és az általános iskolai történelemanyagban szerepelnek. Ilyenek – a teljesség igénye nélkül – a Honfoglalás, István király, Pannónia, mint tájegység, Mátyás király, Dózsa György, Mohács, Március 15., Trianon, 1956. Az iskolai szocializáció ezeket a történelmi figurákat és eseményeket tette a mindennapi kultúránk részévé. Ezekhez kötődnek nemzeti ünnepeink, gyásznapjaink, megemlékezéseink.

A tusványosi beszédben is megjelennek ilyen fordulatok. Most csak egy ilyen fordulatnál időznék el: „Ellakják tőlünk a Kárpát-medencét”. Ebben a mondatban megjelöli az ismeretlen, nemzeti egzisztenciánkat veszélyeztető ellenség képét (ők), és az egész Kárpát-medencét, amely a magyaroké, amely jogos jussunk. Az iménti kifejezések, olyan jelekként működnek, amelyek minden magyar kulturális kódjára rezonálnak, hiszen tudásunk és emlékezetünk ezekről a dolgokról közös. Nagy fokú tudatosságra van szükség ahhoz, hogy az ilyen, és ehhez hasonló megszólalások mögött felfedezzük egy beszéd valós tartalmát, és ahhoz is, hogy ezt a metanyelvet valaki organikusan használni tudja.

A történelmi tapasztalatokhoz kapcsolódik továbbá az a fajta beszédmód, amely a magyarokat közös, élő tulajdonságokkal ruházza fel. Milyenek vagyunk mi magyarok? Mi veszélyeztet minket magyarok? Mi történhet velünk magyarokkal? Erre remek példa az a fejtegetés, amely arról szól, hogy mi a nemzet. A nyugati országok nem nemzetek, hanem „népek konglomerátuma”, viszont mi magyarok pedig nemzet vagyunk, hiszen nem fogadunk be bevándorlókat, „és itt van a nyugat másik fele, ez Közép-Európa, ezek vagyunk mi” – mondja Orbán. Ez úgy fordítható le, hogy vagyunk mi a magyarok, akik nemzetben akarnak élni, és nem akarjuk, hogy ránk erőltessék a nyitott társadalmat, hiszen az a nemzethalálhoz vezet. A nemzethalál víziója, pedig szintén egy olyan kulturális húrt pendít meg, amire mindenki tud rezonálni, hiszen erről szól (sok egyéb vers mellett) Vörösmarty Mihály Szózat című verse („S a sírt, hol nemzet sűlyed el,/ Népek veszik körűl,”), amely minden hivatalos ünnepségünk záró taktusa szokott lenni, és mindenkinek memoriterként adták fel az iskolában.

 

A függetlenség korlátozása

A szuverenitás kérdése egy igen bonyolult fogalmi rendszerre épít, éppen ezért a miniszterelnök egyrészt a függetlenség kifejezéssel él, amely felidézi a Habsburgoktól és a Szovjetektől való függetlenedési vágyat. Másrészt az áldozat szerepébe helyezi Magyarországot, amely csak békében akar élni („tettünk tolerancia ajánlatot”; „hagyjuk békén egymást”), de a „poszt-nyugat” (nem nemzetek) nem engedi nekünk (nemzetnek), hogy azzal éjünk együtt, akivel akarunk. Az érvelés szerint tehát a magyarok békejobbját nem fogadták el, és meg akarják mondani azt, hogy hogyan kell élnünk, vagyis korlátozzák a függetlenségünket.

Ezt az érvelést nyomatékosítja azzal Orbán, hogy még a bíróságon is elítéltek minket azért, amilyenek vagyunk. Nem azért ítéltek el, mert rosszat tettünk, hanem azért, mert mi nem hagyjuk, hogy korlátozzák a függetlenségünket.

Az iménti érvrendszer jól példázza azt, hogy egy bonyolult, kifejezetten absztrakt vitát, mint az EU-s szuverenitásvita, hogyan lehet átteni a materiális térbe. Itt olyan egyszerű, a szocializációnk és neveltetésünk során belénk plántált érzésekre hat a miniszterelnök, mint „a magyarokat mindig bántják”, „mindig igazságtalanok velünk”, „mi a saját utunkat járjuk”, „el akarják venni a függetlenségünket”. Ezek pedig mind-mind a nemzeti érzéshez vezetnek vissza mindannyiunkat, így a beszéd mindenkire mély benyomást tud gyakorolni.

 

Szólások, közmondások, idézetek

Orbán Viktor stílusjegyévé vált, hogy beszédeit teletűzdeli szólásokkal, közmondásokkal és közhelyesült idézetekkel. Ezek is egy olyan kulturális tudást mozgatnak meg mindannyiunkban, amelyet már óvodás korunktól kezdődően ismerünk.

Ebben a beszédben a miniszterelnök az „einstand” kifejezés használta (“(...)ha valakinek nincs elég gáza, akkor elveszik (az EU) azoktól, akiknek van (tőlünk). (...) Ezt magyarul eistandnak nevezik.”), mint közhelyesült idézetet, amely a mindenki által ismert Pál utcai fiúk című regényből származik. Ez a szó akkor hangzik el a műben, amikor az erősebb fiúk jogtalanul, elveszik a gyengébbektől az üveggolyóikat. A miniszterelnök ugyanebben az értelemben használja a kifejezést, hiszen abban a kontextusban hangzik el, hogy Magyarországnak (a kicsinek) van gáza, mert előrelátóan betárazott, de az Európai Bizottság (a nagy) valamilyen módszerrel elveszi majd tőle. „Ezt magyarul einstandnak nevezik.” – mondja Orbán.

Az ilyen kikacsintások erőteljesen lazítják a beszéd szerkezetét, és olyan élményekre, emlékekre hatnak, amelyeket mindannyian jól ismerünk, amelyek mindannyiunk számára közösek. 

Összességében tehát a nacionalizmus nem egy újult erővel visszatérő ideológia. A nacionalizmust egy lehetőség, egy olyan mindenki által ismert kód, amellyel hatást lehet gyakorolni, amelyet lehet használni. Ezt szemlélteti Orbán Viktor beszéde is. Megjegyzem az a fajta, nem narratív nacionalizmus, aminek a visszatérését például Hazony emlegeti, még a globalizáció ellenében sem képes domináns eszmeáramlattá válni, hiszen az egyének már túl sok olyat láttak és tapasztaltak a világból, amelyet nem szívesen engednének el (pl. avokádós pirítós, külföldi nyaralás, internet stb.)

Azok a teóriák melyek a nacionalizmus visszatérését emlegetik abban tévednek, hogy az ideológia nem visszatért, hanem a politikai cselekvők által ismét alkalmazásra, újrafelfedezésre került. Ez különösen narratív módon jelenik meg, nem pedig a cselekvés terén, hiszen a nacionalizmus már korábban elérte célját, létrejöttek a nemzetállamok, elválasztottak egymástól a nemzeti kultúrák és nyelvek. A magyar miniszterelnök éppen ezért él olyan népies szokásokkal és fordulatokkal, amelyek mindannyiunk közös élményeire gyakorolnak hatást. A beszéd hatásossága abból fakad, hogy nagyon nehéz és bonyolult témákat is el tud magyarázni elemi és érthető szinten, felhasználva azt, hogy mindannyian nacionalisták vagyunk. Ebben áll végső soron Orbán Viktor narratív nacionalizmusa.  Ugyanakkor ezt nem csak ő teheti meg, ezt a meta nyelvet nem lehet kisajátítani, így bármely politikai cselekvőnek megvan a lehetősége arra, hogy használja.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Tisztul a kép. Mi a helyzet fél évvel a 2024-es választások előtt?

Tényleg 13%-on áll Magyar Péter?

A megújuló energiaforrások potenciálja Magyarországon