Orbán Viktor narratív nacionalizmusa
Milbacher Dániel
A politikai cselekvőknek gyakran
vannak olyan nagyszabású, kinyilatkoztatásaik, amelyek elméleti alapot
teremtenek a politikájukhoz. Orbán Viktor rendszeresen Tusványoson tartja meg
ezeket a programadó beszédeit. A legemlékezetesebb ilyen előadása az illiberális
állam létrehozásáról szólt, amely mind elméleti, mind gyakorlati szinten a mai
napig meghatározza a Fidesz politikáját.
A magyar miniszterelnöknek legutóbbi
beszéde nagy port kavart a baloldalon a „faj” szó használata miatt, amit Orbán
konzekvensen az etnikum, népcsoport, nemzetiség szavak helyett használt. De ez
az írás nem ezzel foglalkozik, hanem azzal, hogy az elemző pozíciójából
bemutassa azt, hogy hogyan burkolja ideológiai köntösbe Orbán Viktor a
pragmatikus politizálást. Ez az a módszer, amely érthetővé és átélhetővé teszi
a Fidesz metszően hatalom központú politikáját a választók számára.
Az alábbiakban azt fogom vizsgálni a
31. Tusványoson elhangzott miniszterelnöki beszéd alapján, hogy hogyan
értelmezi újra az orbáni politikai nyelv a nacionalizmus ideológiáját. Hogyan
lesz egy ideológiából, az a lekvár, amellyel együtt sokkal könnyebb bevenni,
azt a bizonyos pragmatikus keserűpirulát.
Persze nem csak ez az egy jó
értelmezés létezik. Célom az, hogy bemutassam azokat a struktúrákat, amelyek a
nacionalizmuson keresztül gyakorolnak hatást a beszédet hallgatókra.
Megjegyzem, hogy elemzésemben a nacionalizmust értékmentes kifejezésként
használom.
Röviden
a nacionalizmusról és az alkalmazott megközelítésről
A nacionalizmus, mint ideológia egy
olyan kulturális kódot hozott létre, amelynek politikai következménye lett a
nemzetállamok kialakulása és a birodalmak felbomlása. Ezzel az ideológiák közül
talán a nacionalizmus érte el a legnagyobb sikert, hiszen mind a mai napig élő
hatást gyakorol a társadalmakra. Mondhatni a nacionalizmus győzelmet aratott.
A kortárs politikában megjelent az a
folyamat, amely a nemzet újrafelfedezésére épül. Természetesen ennek vannak
közpolitikai vonatkozásai, ugyanakkor én csak a politics szinttel fogok
foglalkozni, vagyis a politizálás nyilvánosságban megjelenő konfliktusos
részével. A nacionalizmus tehát végső soron elvesztette ideológia jellegét, és
egy alapvetéssé vált. Az iskolákban mindenhol a nemzeti nyelvet és történelmet
helyezik a középpontban, közösen ünnepeljük a nemzeti ünnepeket, megelevenítjük
nemzetünk nagy eseményeit, nagy alakjait. Egyszóval: emlékezünk. Az Assmann
házaspár által leírt társadalmi emlékezet és Pierre Nora
ehhez szorosan kapcsolódó emlékezethely koncepciója révén egy olyan állandósult
képlet jött létre, amely mondhatni mindenkit nacionalistává tett. Napjaink
politikusai tehát nem valami újat rángatnak elő a kalapból, hanem egy, a
szocializáció által már elvetett magot kezdenek el locsolgatni, amely gyorsan
burjánzásnak indulhat.
Ebbe a trendbe illeszkedik bele
Orbán Viktor is, aki globalizáció- és EU kritikus hangokkal gyakorol hatást a
politika folyására. A vita középpontjába a nemzeti szuverenitás kérdését
helyezi, amelyet az EU folyamatosan szűkíteni akar, saját hatásköreinek
bővítése érdekében. A kommunikációs stratégia viszonylag egyszerűen, a mi és ők
elkülönítésre épül: a nyugat el akar minket, magyarokat nyomni és ezt nem
hagyhatjuk. Retorikai szinten itt jelennek meg erőteljesen a nacionalista
frázisok. Ezt a jelenséget és stratégiát nevezi Tölgyessy Péter – történeti
kontextusban – „sérelem politikának”, vagy Yoram Hazony
nacionalista-imperialista összeütközésnek.
Az alábbiakban azt fogom elemezni,
hogy milyen nacionalista fordulatokkal él Orbán, és hogy valóban felfedezhető-e
az a kommunikációs stratégia, amely a kulturális kóddá kövesedett
nacionalizmusra és társadalmi emlékezetre próbál hatást gyakorolni, hogy így
minden magyar ember számára ismerőssé tegyen egy olyan távoli problémát, mint
az szuverenitásvita, vagy a globalizációkritika.
Három jellemző Orbán által használt
kategóriát fogok bemutatni, amelyek a szocializáció által alighanem szinte
minden magyart összekötnek, így a beszéd bárkiből képes – akár tudat alatt –
hatást is kiváltani.
„Ezer
éves múlthoz, hű magatartást”
Jellemző, klasszikusan nacionalista
fordulat a történelemre való hivatkozás. Fontos, hogy Orbán szinte csak olyan
történelmi eseményeket és személyeket emleget fel, amelyek nagy formátumúak és
az általános iskolai történelemanyagban szerepelnek. Ilyenek – a teljesség
igénye nélkül – a Honfoglalás, István király, Pannónia, mint tájegység, Mátyás
király, Dózsa György, Mohács, Március 15., Trianon, 1956. Az iskolai
szocializáció ezeket a történelmi figurákat és eseményeket tette a mindennapi
kultúránk részévé. Ezekhez kötődnek nemzeti ünnepeink, gyásznapjaink,
megemlékezéseink.
A
tusványosi beszédben is megjelennek ilyen fordulatok. Most csak egy ilyen
fordulatnál időznék el: „Ellakják tőlünk a Kárpát-medencét”. Ebben a mondatban
megjelöli az ismeretlen, nemzeti egzisztenciánkat veszélyeztető ellenség képét
(ők), és az egész Kárpát-medencét, amely a magyaroké, amely jogos jussunk. Az
iménti kifejezések, olyan jelekként működnek, amelyek minden magyar kulturális
kódjára rezonálnak, hiszen tudásunk és emlékezetünk ezekről a dolgokról közös.
Nagy fokú tudatosságra van szükség ahhoz, hogy az ilyen, és ehhez hasonló
megszólalások mögött felfedezzük egy beszéd valós tartalmát, és ahhoz is, hogy ezt
a metanyelvet valaki organikusan használni tudja.
A történelmi tapasztalatokhoz
kapcsolódik továbbá az a fajta beszédmód, amely a magyarokat közös, élő
tulajdonságokkal ruházza fel. Milyenek vagyunk mi magyarok? Mi veszélyeztet
minket magyarok? Mi történhet velünk magyarokkal? Erre remek példa az a
fejtegetés, amely arról szól, hogy mi a nemzet. A nyugati országok nem
nemzetek, hanem „népek konglomerátuma”, viszont mi magyarok pedig nemzet
vagyunk, hiszen nem fogadunk be bevándorlókat, „és itt van a nyugat másik fele,
ez Közép-Európa, ezek vagyunk mi” – mondja Orbán. Ez úgy fordítható le, hogy
vagyunk mi a magyarok, akik nemzetben akarnak élni, és nem akarjuk, hogy ránk
erőltessék a nyitott társadalmat, hiszen az a nemzethalálhoz vezet. A
nemzethalál víziója, pedig szintén egy olyan kulturális húrt pendít meg, amire
mindenki tud rezonálni, hiszen erről szól (sok egyéb vers mellett) Vörösmarty
Mihály Szózat című verse („S a sírt, hol nemzet sűlyed el,/ Népek veszik
körűl,”), amely minden hivatalos ünnepségünk záró taktusa szokott lenni, és
mindenkinek memoriterként adták fel az iskolában.
A
függetlenség korlátozása
A
szuverenitás kérdése egy igen bonyolult fogalmi rendszerre épít, éppen ezért a
miniszterelnök egyrészt a függetlenség kifejezéssel él, amely felidézi a
Habsburgoktól és a Szovjetektől való függetlenedési vágyat. Másrészt az áldozat
szerepébe helyezi Magyarországot, amely csak békében akar élni („tettünk
tolerancia ajánlatot”; „hagyjuk békén egymást”), de a „poszt-nyugat” (nem
nemzetek) nem engedi nekünk (nemzetnek), hogy azzal éjünk együtt, akivel
akarunk. Az érvelés szerint tehát a magyarok békejobbját nem fogadták el, és
meg akarják mondani azt, hogy hogyan kell élnünk, vagyis korlátozzák a
függetlenségünket.
Ezt az érvelést nyomatékosítja azzal
Orbán, hogy még a bíróságon is elítéltek minket azért, amilyenek vagyunk. Nem
azért ítéltek el, mert rosszat tettünk, hanem azért, mert mi nem hagyjuk, hogy
korlátozzák a függetlenségünket.
Az iménti érvrendszer jól példázza
azt, hogy egy bonyolult, kifejezetten absztrakt vitát, mint az EU-s
szuverenitásvita, hogyan lehet átteni a materiális térbe. Itt olyan egyszerű, a
szocializációnk és neveltetésünk során belénk plántált érzésekre hat a
miniszterelnök, mint „a magyarokat mindig bántják”, „mindig igazságtalanok
velünk”, „mi a saját utunkat járjuk”, „el akarják venni a függetlenségünket”.
Ezek pedig mind-mind a nemzeti érzéshez vezetnek vissza mindannyiunkat, így a
beszéd mindenkire mély benyomást tud gyakorolni.
Szólások,
közmondások, idézetek
Orbán Viktor stílusjegyévé vált,
hogy beszédeit teletűzdeli szólásokkal, közmondásokkal és közhelyesült
idézetekkel. Ezek is egy olyan kulturális tudást mozgatnak meg mindannyiunkban,
amelyet már óvodás korunktól kezdődően ismerünk.
Ebben
a beszédben a miniszterelnök az „einstand” kifejezés használta (“(...)ha
valakinek nincs elég gáza, akkor elveszik (az EU) azoktól, akiknek van
(tőlünk). (...) Ezt magyarul eistandnak nevezik.”), mint közhelyesült idézetet,
amely a mindenki által ismert Pál utcai fiúk című regényből származik. Ez a szó
akkor hangzik el a műben, amikor az erősebb fiúk jogtalanul, elveszik a
gyengébbektől az üveggolyóikat. A miniszterelnök ugyanebben az értelemben
használja a kifejezést, hiszen abban a kontextusban hangzik el, hogy Magyarországnak
(a kicsinek) van gáza, mert előrelátóan betárazott, de az Európai Bizottság (a
nagy) valamilyen módszerrel elveszi majd tőle. „Ezt magyarul einstandnak
nevezik.” – mondja Orbán.
Az ilyen kikacsintások erőteljesen
lazítják a beszéd szerkezetét, és olyan élményekre, emlékekre hatnak, amelyeket
mindannyian jól ismerünk, amelyek mindannyiunk számára közösek.
Összességében tehát a nacionalizmus
nem egy újult erővel visszatérő ideológia. A nacionalizmust egy lehetőség, egy
olyan mindenki által ismert kód, amellyel hatást lehet gyakorolni, amelyet
lehet használni. Ezt szemlélteti Orbán Viktor beszéde is. Megjegyzem az a
fajta, nem narratív nacionalizmus, aminek a visszatérését például Hazony
emlegeti, még a globalizáció ellenében sem képes domináns eszmeáramlattá válni,
hiszen az egyének már túl sok olyat láttak és tapasztaltak a világból, amelyet
nem szívesen engednének el (pl. avokádós pirítós, külföldi nyaralás, internet
stb.)
Azok a teóriák melyek a
nacionalizmus visszatérését emlegetik abban tévednek, hogy az ideológia nem
visszatért, hanem a politikai cselekvők által ismét alkalmazásra,
újrafelfedezésre került. Ez különösen narratív módon jelenik meg, nem pedig a
cselekvés terén, hiszen a nacionalizmus már korábban elérte célját, létrejöttek
a nemzetállamok, elválasztottak egymástól a nemzeti kultúrák és nyelvek. A
magyar miniszterelnök éppen ezért él olyan népies szokásokkal és fordulatokkal,
amelyek mindannyiunk közös élményeire gyakorolnak hatást. A beszéd hatásossága
abból fakad, hogy nagyon nehéz és bonyolult témákat is el tud magyarázni elemi
és érthető szinten, felhasználva azt, hogy mindannyian nacionalisták vagyunk.
Ebben áll végső soron Orbán Viktor narratív nacionalizmusa. Ugyanakkor ezt nem csak ő teheti meg, ezt a
meta nyelvet nem lehet kisajátítani, így bármely politikai cselekvőnek megvan a
lehetősége arra, hogy használja.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése