5 + 1 tévhit az előválasztásról - 2021.09.20.

Kép forrása: Az ellenzék miniszterelnök-jelöltjei az első vitán – Fotó: Bődey János / Telex

Pezseg az előválasztási kampány: a pártok és jelöltek buzgón begyűjtöttek az induláshoz szükséges aláírásokat, a tévében választási műsorok és viták vannak, és a kormánypártok is reagálnak az előválasztási kampányokra és eseményekre.

Természetesen a kritikák – legyen az jobb-, vagy baloldali – is egyre sűrűsödnek, amelyeknek egy része megalapozott, azonban nagyobbik hányaduk félreértésen, félremagyarázáson alapszik. 

A következő cikkben azt az 5+1 félremagyarázást járom körbe, amely az előválasztást mint politikai eszközt nem tudják vagy nem akarják megérteni, amivel nem a konkrét eseményt, hanem az intézményt ássák alá.

1. „Az előválasztás az ellenzék belső leszámolása, ahol a nagy pártok felzabálják a kicsiket”

Az előválasztás során demokratikus úton, a tömegek bevonásával akarják eldönteni az ellenzéki pártok, hogy a 2022-es választáson közösen induló hat-, majd később hétpártivá vált ellenzéki szövetség színeiben ki legyen a 106 egyéni képviselő-, és a közös miniszterelnök-jelölt. Ebből következik, hogy a pártoknak egymással kell versenyezniük, tehát logikus, ha a pártok egymás fölé akarnak kerekedni. A kicsik meg akarnak erősödni és fenn akarnak maradni, a középpártok a nagyokhoz felnőni, a nagyok pedig domináns szerepet akarnak.

Ehhez jön hozzá, hogy az előválasztás során leginkább a saját táborokat lehet – és kívánják is – mozgósítani, illetve azokat az ellenzéki érzelmű szavazókat, akiknek nincs még pártjuk. Emiatt mindenképp egymás kárára tudnak győzni vagy veszteni egy körzetben.

A politika természete, hogy te akarsz lenni a legerősebb, hogy érvényesíteni tudd azt az álláspontot, amely szerinted a legjobb az országnak. Az előválasztás során a pártok feladata és célja, hogy megmutassák ki mekkora támogatottsága van, milyen erővel rendelkezik, azért, hogy az esetleges közös kormányzásban az erőviszonyok is tisztázva legyenek frakciók és pártszimpátia szintjén is.

2. „Nincs igazi verseny, mert 11 körzetben nincs is előválasztás”

Technikailag mindenhol lesz előválasztás, de valóban van 11 olyan választókerület, amelyben csak egy-egy jelölt indul. Ezek a választókerületek az ellenzék számára mandátumszerzésre vagy teljesen esélytelenek vagy pedig olyan inkumbens jelölt indul, ami mindegyik számára elfogadható. 

Mindkétszer ugyanaz a logika tűnik ki a jelölők fejéből: egy olyan körzetről van szó, amelyben végső soron vagy az előválasztáson vagy a választáson nem lesz esélye az adott pártnak vagy az ellenzéknek. Lemondani egy körzetről sosem hangzik jól, azonban a politikában szűkös eszközök segítségével kell gazdálkodni, és egy olyan körzetbe nem érdemes pénzt, paripát és fegyvert pumpálni, amelyben nincs reális esély a győzelemre. 

Az előválasztás elején még felmerült, hogy egyes körzetekben ne legyen előválasztás pont azért, mert nem lett volna értelme. Azonban végül nem emellett döntöttek a pártok, és megadták a lehetőséget mindenkinek, hogy elindulhassanak egy-egy körzetben. Lettek is olyan kerületek, ahol regnáló jelölt ellen indulnak új jelöltek. Így abból a 15 körzetből, ahol 2018-ban az ellenzék tudott nyerni, csupán 3 körzetben nem lesz egynél több jelölt, a többiben megadják a lehetőséget a választóknak a váltásra.

Másik szempont, hogy az előválasztás során az ellenzéki pártok a legjobb jelöltet akarják megtalálni az egyéni választókerületekben. Amennyiben ez a jelölt náluk nem található meg az adott kerületben, teljesen felesleges egy olyan jelölt – vagy másképpen fogalmazva emberi erőforrás – indítása, akinek se esélye sincs, de még csak beágyazottsága sincs.

3. „Nincs igazi verseny, mert sok körzetben csak két szereplő van, sokkal jobb lenne, ha minden körzetben indítana mindenki”

Emögött az állítás mögött hasonló a logika, mint az előző pontnál, azonban a megoldásban más összetevők is játszanak. A pártoknak még mindig szűkös erőforrásaik vannak, és még mindig lehet egy jobb jelölt a körzetben, akit morális és taktikai okokból megéri támogatni. Azonban az is közrejátszik a kérdés megválaszolásában, hogy van egy olyan rosszabb jelölt is, akit kevésbé szeretnénk látni a körzet élén.

Mivel FPTP-rendszer van – vagyis a relatív többséget megszerző személy nyer – az ellenzéki pártoknak meg kell nézniük, hogy mivel járnak jobban: 

két hasonló karakterű párt és jelölt elveszi a szavazatokat egymás elől és egy nevető harmadik behúzza a győzelmet, 

vagy egyikük visszalép a másik javára, hogy legyen esélye egy olyan jelöltnek, aki közelebb áll hozzá.

Természetesen megint lehet mondani, hogy a taktikázás és a visszalépés nem demokratikus, hiszen ezzel a választók elől a választási lehetőségeket szűkítik, azonban azt látni kell, hogy egy szétaprózódott választásnál sokkal több szavazat veszik el – vagyis nem eredményez mandátumot, pontosabban jelöltséget –, aminek következtében a demokratikus ereje csökkenne az előválasztásnak, hiszen a majd végül a jelöltséget behúzó politikus mögött nem lesz olyan széles támogatottság.

4. „Nincs igazi verseny, mert a kerületek nagy részében előre látszik, hogy ki lesz a jelölt”

A tételmondatból idézve újra abból az axiómából kell kiindulni, hogy a pártok szűkös erőforrásokból gazdálkodnak. Ez nem csak pénz és materiális erőforrásban látható, de az emberekben is. 

11 év Fidesz-KDNP kormányzás után az ellenzéki pártokból sok prominens személy esett ki, és egyik pártnak sincs 106 élvonalbeli politikusa – ahogy a Fidesznek sincs egyébként. Így természetes, hogy a hét összefogott ellenzéki párt külön nem tud mind a 106 körzetben erős jelöltet állítani. Sok helyen eleve a helyi beágyazottságra, az országos programra vagy a miniszterelnök-jelölt személyére alapozzák a helyi kampányt, nem pedig a saját karizmára vagy ismertségre. 

Több helyen a cél ugyanis csupán az, hogy versenyben legyenek, felhívják magukra a figyelmet, esetleg jelöltjük tapasztalatot gyűjtsön egy későbbi indulásra.

5. „Nem demokratikus a verseny, mert a hat párton kívülieket és a civileket nem engedik rendesen indulni”

Az előválasztás a hat ellenzéki párt közös stratégiája, amelynek segítségével redukálni tudják a választóknak a jelölteket és hozzásegíti őket a választás megnyeréséhez. Emiatt az előválasztást megálmodó majd megszervező hat pártról szól a játék, akik közösen találták ki a játékszabályokat és döntik el, hogy kit hogyan vesznek be. Természetes dolog, ha a saját erejüket akarják megvédeni és minél kevesebb új jelentkezőt bevenni – főleg ha azok nem rendelkeznek sem anyagi, sem emberi erőforrással, sem releváns, mérhető támogatottsággal.

Ezenfelül a demokratikus választásokkal szemben két elvárás van: 

egyrészt reprezentálja minél jobban a társadalmat, annak minden színességével – ezt el is várja a fent említett kritika –, 

illetve kormányzóképes alternatívát is kell biztosítania. 

Amennyiben a 106 egyéni választókerületből 10-ben olyan civilek nyernének, akik nem kötődnek egyik párthoz vagy frakcióhoz sem, könnyedén meg tudnák hekkelni a kormányalakítási folyamatot, és a ciklus bármely pontján megfordíthatnák akár a kormányzóképesség nyelvét is. Vagyis sokkal nehezebb lenne a kormányzás, ha nem koncentrálnák a pártok a saját hatalmukat.

+1 „Mert mindent Gyurcsány irányít, mindenképp ő fog nyerni”

A végső érv, amely elhangzik minden vitában, miszerint minden miniszterelnök-jelölt mögött Gyurcsány Ferenc áll. Természetesen a politikában vannak háttéralkuk és fontos megegyezések születnek a „fekete dobozban”, amire mi nem láthatunk rá.

Azonban az a felfogás, hogy Gyurcsány Ferenc már magában irányítja az egész ellenzéki oldalt, a Jobbiktól, a Liberális Párton át a Márki-Zay Péter-féle Mindenki Magyarországa Mozgalomig, már inkább az összeesküvés-elméletek kategóriájába esik. Az ilyen kijelentések hasonlatosak ahhoz a retorikához, miszerint 2010-2018 között „a párt” – behelyettesítve konkrétan bármelyik ellenzéki párt nevét – a Fidesz pénzéből élt és azért tartják fenn, hogy demoralizálja az ellenzéket.

A politika ilyen szintű leegyszerűsítő magyarázata – mindenki korrupt, csak a hatalomért vannak, mindenkit megvettek, stb – működőképesek, sőt adott esetben akár helytállóak is lehetnek, azonban a komplex magyarázat elől elzárják a lehetőséget, így érdemes mindig – az én politika-felfogásom alapján – ezeket az opciókat csak a végső esetben használni, és feltételezni, hogy a politikusok saját maguktól cselekednek. 

Ha végső soron így nem jutunk logikus következtetésre, akkor még kizárásos alapon marad a korrupt-hazug-csaló opció, amely ugyanolyan erejű magyarázat lehet. Azonban ennél jóval logikusabb, hogy több pártnak több legitim vezetője akar politikai vezető lenni, mintsem, hogy több párt mögött egy ember áll, és Gyurcsánynak szüksége lenne 5 darab szatellitpártra.

Sok hiba és tévedés van az előválasztásban, sok olyan gyermekbetegség fordult és fog előfordulni, ami idővel – és tapasztalattal – javulni fog, de most kritikára méltók, és kell is kritizálni, hogy javulni tudjon. De a politika realitásán keresztül kell vizsgálni a kérdéseket, és ne várjuk el, hogy az előválasztás csodafegyverként önmagában mindent meg tud oldani, ami az elmúlt 11 évben hiányzott.

Nagy Zsolt

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Tisztul a kép. Mi a helyzet fél évvel a 2024-es választások előtt?

Tényleg 13%-on áll Magyar Péter?

A megújuló energiaforrások potenciálja Magyarországon