Kultúrkedd - Bébi úr

Kultúrkedd néven ismert rovatunkal célunk rávilágítani a politika és a kultúra kapcsolatára, miközben tartalmas szórakozást is ajánlunk. Minden kedden készülünk egy rövid összefoglalóval valamilyen mű kapcsán, így találkozhattok könyvekkel, filmekkel, zenékkel, sorozatokkal és egyéb más kultúrcikkek.

Ezen a héten Lovász Dorottya ajánlja nektek a Bébi úr című animációs filmet.

Ahogy egy korábbi írásomban, a Kung Fu Panda elemzésében kifejtettem; az amerikai nagyköltségvetésű animációs filmeknek szerepe valamilyen jellegű ideológiai kiképzést közvetíteni a jövendőbeli fogyasztóknak, tehát a gyerekeknek. Ez az állítás itt is megállja a helyét és habár az egész kép elsőre zavarosnak tűnhet, én hiszem, hogy ez egy prolife, konzervatív anti-kutya film.

De ne haladjunk talán ennyire előre. Először kezdjük az alapoktól. A történet egy kisfiúról, Timről szól, aki egy nap arra ébred, hogy kisöccse született. A kistestvér értelemszerűen egy csecsemő, aki állandó figyelmet és törődést igényel és ez szülei minden idejét felörli. Tim féltékenységétől vezérelve kideríti, hogy az elejétől fogva gyanús kisbaba valójában egy ügynök, aki a világot irányító BabyCorp vállalatnak dolgozik, és azért jött ide, hogy megakadályozza, hogy az a cég, ahol Tim szülei dolgoznak piacra dobja az örökké fiatal kiskutyát, így teljesen elvéve az emberek kedvét a gyermeknemzéstől, mivel az örökké fiatal eb aranyosabb, mint egy emberi ivadék.

Nem tudom melyik a furcsább. Az, hogy még mindig nem merik egy amerikai mesefilmben kimondani a születés szót, vagy az, hogy a film önként és dalolva vállalja, hogy a gyermekvállalás konkrétan egy iparág? Nyilván nem a legvadabb testiségekre kellene itt gondolni, de a mágikus mesevilág radikálisan megfosztja annak szereplőit minden fizikalitástól, így Tim szüleit is, akik egyébként azt igyekeznek bemutatni, hogy gyermekeiket együtt nevelő, háztartásban együtt dolgozó személyek, ami egy alapvetően üdvözlendő dolog lenne. De visszatérve a testiségre, a mese általános prüdériája ellenére annyit bevállal, hogy ahogy az idő telik, Tim anyukájának hasa gömbölyödik, tehát legalább azt az alapvető testi változást (amit a kisfiú egyébként nem észlel), hogy egy nő teste változik, mikor gyermeket vár. hajlandó megjeleníteni.

A giga wtf azonban mégis inkább a BabyCorp koncepciót illeti. Ugye itt arról van szó, hogy a bébik rekrutálnak egy külön kasztot magukból, akik örökké babák maradhatnak és vezetik azt a céget, ami a babák marketingelését, reklámozását (?) és családokhoz szállítását végzi. Ha egy baba keményen dolgozik, idővel ő lehet a babák vezetője. De a cégen belüli élet magányos. Ezért a baba vezetők keresik azokat a személyiségű babákat, akik nem reagálnak jól a gyengédségre és szívesebben élnek a munkának, minthogy egy családban gügyögjenek. A babakémet azonban nem csupán a becsvágy hajtja feladata teljesítésekor, fél a főnökétől és a kirúgástól, ami egyet jelent azzal, hogy az illető lekerül a földre (mert a BabyCorp a felhők között fekszik) egy családhoz. A film végén Tim és a babakém összebarátkoznak és a baba úgy dönt a családnál marad, hogy együtt felnőve ezúttal már mindketten egy feltételezem hasonlóan kizsákmányoló cégnél dolgozhassanak, ahol korábban csak az egyikőjük dolgozott.

Az érem másik oldala pedig a filmben oly károsként prezentált háziállat függőség, ami csak azt a lehetőségét mutatja meg az állattartásnak, hogy az állatokat VENNI KELL, és ez az életforma eltereli az összes figyelmet a gyerekvállalástól. A nemzetépítő célokat pedzegető alkotás itt elég nagyot akart oltani az antibaba kutyamán arcokra, de ez nagyon kevéssé sikerült úgy, hogy a mű fókuszában végig az a koncepció áll, hogy a kritizáló fél maga is egy elnyomó, kizsákmányoló és manipuláló rendszer, ha nem is feltétlen a kéthavi fizetést felemésztő babakocsik vagy az egyéb baba cuccok promóját támogatva, de mégiscsak egy adott életforma reklámozásával akarja meggyőzni a fogyasztókat (felnőtteket), hogy a gyerekvállalás jobb, mint a kutyatartás. 

Kép forrása: https://www.napimesek.hu/bebi-ur-teljes-mese-online/