Kultúrkedd - David Gale élete

Kép forrása: https://img2.film7.hu/original/sxwAs4ygF5xVatYAKJ0yZCdycFy.jpg

Új, állandó rovatunk következő bejegyzését olvashatjátok. 

Ezentúl kedvcsináló gyanánt minden héten kedden bemutatunk nektek egy könyvet/filmet/sorozatot, ami kapcsolódik a politika világához és egyben hozzánk is. 

Ezen a héten Nagy Zsolt írását hoztuk nektek. 

A 2000-es évek elején, Kevin Spacey első aranykorában készült el a „David Gale élete”, amely nem kevesebbet szeretne bemutatni nekünk, mint, hogy milyen morális és társadalmi kérdések merülnek fel a halálbüntetés során. Főszereplőnk, Gale, egész életében a halálbüntetés ellen küzdött nem nehezebb környezetben, mint Texasban. A film azonban nem itt kezdődik: a főcím után Gale-t a siralomházban látjuk, várva halálát egy gyilkosságért. Az enyhén szólva ironikus állapot felderítésére egy kis lap újságírója vállalkozik, aki egyedüliként kap lehetőséget, hogy interjút készítsen Gale-lel. Gale természetesen minden bizonyíték ellenére ártatlannak vallja magát, és a film végéig nem derül ki mi is az igazság. Már ha az igazság számít egyáltalán…

A film nem csak a remek főszereplőpáros (Spacey mellett Kate Winslet a másik protagonista) és a lendületesen megírt fordulatok miatt érdekes: a sztori egésze a napjainkban egyre nagyobb kérdéseket kavaró halálbüntetés intézményénének megkérdőjelezése köré épül. Bár Magyarországon idén 30 éve, hogy eltörölték az intézményt, és az Európai Unión belül egyetlen országban sem lehet alkalmazni ezt a fajta büntetést, több nagyhatalom törvénykezésében még mindig használják (Japán, Oroszország, India, Brazília vagy az USA 33 tagállamában).  A film, mivel a halálraítélt és halálbüntetés elleni Gale szempontjából mutatja be a történetet, nem mondható elfogulatlannak, főleg a fő csavar szempontjából. Azonban vitaindítónak, elgondolkodtatásra ösztönző művek így is tökéletesen megfelel. És mielőtt azt gondolnád, hogy nincs kivel erről az „egyértelmű” témáról vitáznod: egy 2018-as felmérés szerint a magyarok 54%-a támogatná a halálbüntetést. Vagyis 30 évvel az eltörlése után nemhogy konszenzus lenne a kérdésről, de a többség inkább visszaállítani a legerősebb büntetési lehetőséget, amit egy társadalom kiszabhat az egyénre.

A filmről itt olvashatsz bővebben:
https://port.hu/.../david-gale-elete-the-life.../movie-58027

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Tisztul a kép. Mi a helyzet fél évvel a 2024-es választások előtt?

Tényleg 13%-on áll Magyar Péter?

A megújuló energiaforrások potenciálja Magyarországon